Bp., 1886. aug. 16., † Kv., 1977. dec. 9.: újságíró, dramaturg, rendező. – Tessitóri Nóra előadó-művésznő férje. – A bp.-i Színi Akad. tanult (1903–07), egyetemi évei után évtizedeken át Kv.-on újságíró, az Újság, Kolozsvári Hírlap, Keleti Újság belső munkatársa (1907–40); rendszeresen dolgozott a Brassó Lapoknak, az Ellenzéknek és a Pásztortűznek. Színikritikákat és képzőművészeti kritikákat írt. Egyik első felfedezője és népszerűsítője Nagy István festő művészetének. A kv.-i M. Színház, majd a kv.-i Áll. M. Színház rendezője (1941–49), igazgatója (1945–46). A mv.-i Székely Színház rendezője (1955–60); A kv.-i M. Műv. Int., majd a mv.-i Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanára volt nyugdíjazásáig (1947–71). Felsége Tessitori Nóra fellépését szervezte, rendezte (1922–40). Tevékeny részt vett a Kós Károly kezdeményezte kalotaszegi M. Néppárt indulásában, majd az OMP demokratikus ellenzékének reform kezdeményezéseiben. A forrásértékű Ady-cikksorozata (1922–24), anyagát Zilahon és Érmindszenten gyűjtötte. A Metamorphosis Transylvaniae c. gyűjteményben az erdélyi m. képzőművészetről szóló tanulmány szerzője (1937). – F. r.:: Shakespeare: III. Richárd, Romeo és Júlia, A makrancos hölgy; Moliére: Tartuffe, A nők iskolája; Molnár F.: Liliom; Háy Gy.: Tiszazug; Isten, császár, paraszt; Bródy Sándor: A tanítónő (1956); Vörösmarty M.: Csongor és Tünde; Steinbeck-Kaufmann: Egerek és emberek; Katona J.: Bánk bán; Ibsen: Nóra; Lope de Vega: A kertész kutyája; Szophoklesz: Antigone; Hauptmann: És Pippa táncol; Shaw: Warrenné mestersége; Afinogenov: Kis unokám, Móricz Zs.: Légy jó mindhalálig; Ibsen: Nóra; Szimonov : Egy szerelem története, Voitin : Emberek; Mikszáth: Különös házasság, a Színművészeti Főiskolán: Szophoklész: Antigine; Gorkij: Éjjeli menedékhely; Baranga: Dudva; Csehov: Három nővér; Vörösmarty; Csongor és Tünde; Szigligeti Ede: Liliomfi, A csikós; Schiller: Ármány és szerelem; Shakespeare: Szentivánéjji álom.
Irod.: Chereji Peris 2000; Helikon 1924–1944; A Hét évk. (1982); Kántor-Kötő; Katona Szabó István: Az Új Élet lexikona, 94. (Új Élet, 10. sz. 1974.); Marosi-Helikon; Marosi-KZST; KZST1930; Molter 2., 3.; MSZL; Peris Teréz: K. N. L. (Mv. Rádió, 1999. dec. 7.); RMIL; Tessitóri Nóra művészete: cikkek, versek, emlékezések, levelek (Bev. és sajtó alá rendezte Marosi Ildikó; Buk., 1986); Török Sándor: Utolsó beszélgetés K. N. L. -sal (Utunk, 1977); Új Élet (1974. 10. sz.); ÚMÉL; Töttösy; Ungvári Z. I.: Világfi a színházban = Lázok-Ungvári Zrinyi; Ünnepi könyv; Viharban
©
Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület, Jakabffy Elemér Alapítvány, Transindex (1999–2021)
Honlapot készítette: PZSE