KOVÁCS András Ferenc

Szatmárnémeti, 1959. júl. 17., † Mv., 2024. jan. 3?: költő, esszéíró, műfordító, dramaturg. – Kossuth-díjas költő. A református temetőben Ötvös József ref. lelkész és Markó Béla költő búcsúztatta. (2024. jan. 11.). A középiskolát szülővárosában (1978), az egyetem magyar-francia-szakán a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem filológia karán végzett. (1984). Székelykeresztúron lakokott, tanár Szentábrahámban (1984–86 és 1988–1990), Siménfalván (1986–88), A Mv.-en megjelenő Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. (1990–), és a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola előadója. – Már a középiskölában kezdte közölni a műfordításait (1978–) a Szatmári Hírlap, Utunk, Napsugár, Igaz Szó és a Kortárs, Alföld, Jelenkor stb. Gyüjteményes kötetekben: Ötödik évszak (Mv., 1980), az Echinox szerkesztője (1983). Verseskötetei: Tengerész Henrik Intelmei (1984), Tűzföld hava. (1988), Gyermekként nem ennek készültem, amivé lettem. Vallomás: KAF könyvbemutatóján a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, 2023 novemberben.
Irod.: Bocskor-Salló Lilla: Erdélyiség és intertextualitás. Az Identitás és autentikusság lehetőségei Kovács András Ferenc költészetében (Korunk, 3. sz., 2024); KÁNTORNÉ ENGELHARDT Anna Nagy Miklós Kund.: Adósságot törlesztek: Függelék az utolsó K. A. F. – interjúmhoz (Nú., 2024. jan. 20); Romániai magyar irodalmi lexikon. 3. köt: Kh-M (Bukarest, Kriterion, 1994.); Sebestyén Mihály: Búcsúzóul (Töredék) (Nú, 2024. jan. 4.); Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől pályatársai, barátai és tisztelői (Nú, 2024. jan. 4., jan. 6.)