MATKÓ István, kézdivásárhelyi

Kézdivásárhely, 1625, † Kv., 1693: ref. lel­kész. – Kv.-ott és Gyulafehérváron ta­nult, különösen a nyelvek ismeretében szerzett nagy jártasságot. Ezután kézdivasárhelyi, később szászvárosi isk.ig., majd borbereki lel­kész volt. II. Rákóczi György erdélyi fejede­lem rendeletére Karánsebesre ment, hogy az ottani román reformátusoknak saját nyelvü­kön prédikáljon, a vidék feldúlása-kor Erdélybe menekült (1658), ahol az év végén Barcsay Ákos fejedelem parancsára a sebesvári börtönbe zárták, mert állítólag vonakodott a hűségesküt letenni. A vádak alól azonban tisz­tázta magát, radnóti (1659–), majd szamosújvári, felsőbányai (1660–), zilahi (1668 elejétől), utóbb tordai, kv.-i lelkész (1682–), egyúttal kolozskalotai esperes (1690–). A 16. sz. egyik legkiválóbb m. prot. hitvitázó­ja, aki Sámbár Mátyás jezsuita szerzetessel élőszóban folytatott nyilvános poémiát. Sámbárral hosszú ideig heves vitákat folytatott és írásaiban is őt támadta. – F. m.: Foevenyén épitetett Haz Romlása; avagy Három Kérdé­sek koeruel goegoesoen futkározo Sambar Matyas Jesuita Ina Szakadása… (Szeben, 1666); Kegyes cselekedetek Rövid Ösvenyke-e… (Szeben, 1666; Nagykároly, 1762); X, ut Toek, Koenyvnek eltépése Avagy, Bányász Csákány. Mellyel amaz Foevenyén épitetett s-már le-romlott házát… (Sárospatak, 1668); Kegyes lelkeket idvességre tápláló Mennyei Éloe Kenyér… (Kv., 1691); Isten Ha­ragjának Igazat, és hitetlent ki-vágó Éles Kardgya… (Kv., 1691).
Irod.: Szinnyei; ÚMÉL