SZENTGYÖRGYI Lajos

Megosztás:

Szolokma, 1853., †?: tanító. – Tanult a székelyudvarhelyi főgimnáziumban, a tanítóképző tanfolyamot Székelykeresztúron végezte s a magyarvalkói iskolához ment segédtanítónak. A tanítóegyleti gyűléseken a gyermekjátékgyár felállítása mellett küzdött, mely meg is valósult. A kalotaszentkirályi (1875), majd a bánffyhunyadi iskolához (1876) nevezték ki, hol az éneket és francia nyelvet is tanította a polgári iskolában; a fehértemplomi állami iskolában tanított (1892), hol mint ref. egyházi jegyző, társasköri könyvtáros, főgimnáziumi énektanító működött. Könyveket adományozott a Városi Könyvtárnak (1913 k.). Szépirodalmi és vegyes cikkei vannak az erdélyi lapokban; a Néptanítók Lapjában (1894); a Délmagyarországi Közlönyben; a M. Pestalozziban. – F. m.: Egy év a délmagyarországi tanítóegyesület fehértemplomi fiókegyletének életéből: Millenáris emlékfüzet. – (Fehértemplom, 1896.); társsz.: A földrajz alapfogalmai kapcsolatban Kolozsmegye s környéke rövid földrajzával (Bács György, Biga Károly-al, Kv., 1884, 1888.; Bánffyhunyad, 1903, 1907); Emlékkönyv Halász Ferencz harminczéves tanfelügyelői munkásságának és miniszteri osztálytanácsossá kinevezésének ünnepére (Kozma Lászlóval, Bp.1900.).
Irod.: Ferenczi 1973; Rugonfalvi Kiss; Szinnyei; Todea.