TELEKI Mihály, § II. széki gr (1685–)

Nagyvárad, 1634., † Zernyest, 1690. aug. 21. (a temetése 1691. febr. 22.), feleségével Veér Judittal a gernyeszegi ref. templomban, a szentély mögött egy kis barokk kori építmény áll, melynek pincéjében kripta van, ahova temették Teleki Mihályt és feleségét. Itt nyugszik: erdélyi kancellár, fejedelmi testőrkapitány, országos postamester, főkapitány, országos generális, – T. János borosjenői várkapitány és Bornemissza Anna fia. Felesége: 1. petrovinai Pekry Zsófia (esk. 1659) († 1660); 2. köröstarnai Veér Judit (1641–1707) esk. 1661. febr. 25. Gyermekei: Anna (1661. v 1663–1720), János († 1679), Zsuzsa (1667–1685), Krisztina (1668–?) – Kendeffy Pálné, Kata (1669–?) losonczi Bánffy Pálné, Mihály (1671–1720), László (1673–1714), Judit – Pongrácz Jánosné, József (1675–1732), Pál (1677–1731), Borbála – Vay Lászlóné (1668–?), Sándor (1679–1754), Erzsébet – Macskássy Lászlóné, Jósika Istvánné. T. Sámuel (1739–1822) kancellár nagyapja. – Gondos nevelésben részesült. Politikai pályafutásának kezdetét a fejedelmi udvarban 25 éves korára tehetjük amikor II. Rákóczi György apródja lett, utóbb a fejedelem a testőrség kapitányává nevezte ki, majd postamester (1656) Igazi politikai karrierje II. Rákóczi György lengyelo.-i hadjárata után ívelt fel. (ahova ő is elkísérte a fejedelmet) II. Rákóczi György halála után Kemény János fejedelem oldalán állt, ekkor nyerte el a kővári kapitányságot (1662). Kemény oldalán részt vett a nagyszőlősi csatában, ahol a fejedelem elesett (1662. jan.23.). Mint Kemény János egyik párthívét fő- és jószágvesztésre ítélték (1662. márc. 10.), de ezután is sikerült megőriznie hivatalát, majd a fejedelmi atyafiság pártfogásával megkapaszkodnia a fejedelmi udvarban. Miután hűséget esküdött az új fejedelemnek, I. Apafi Mihálynak orsz. postamester és a fejedelmi tanács tagja lett, a politikai vezetés az ő kezébe került, mint nagyhatalmú tanácsúr és kancellárnak, meghatározó személyiség lett az állam életében. Ügyes államférfiúként egyensúlyozott a hanyatló török és az előretörő Habsburg birodalom között. A segesvári ogy. küldöttjeként a vasvári béke ellen tiltakozott Szatmáron, Rottal János császári megbízottnál (1664). A Wesselényi-féle rendi szervezkedés felszámolása után az Erdélybe menekült bujdosók legfőbb pártfogója lett, és követelte megsegítésüket, aminek érdekében XIV. Lajos francia királlyal is tárgyalásokat kezdett. A fejedelmi Tábla ülnöke (1669–70), főispáni helytartó Máramaros vm. élén (1670–85), Torda (1669–) és Máramaros megyék főispánja (1686–90), országos főtábornok, tanácsúr (1670–), tizedfőarendátor (1674–), ellátta a kancellári teendőket (1680–). A bujdosók fővezérévé választották (1672, 1678), de első katonai akciója Szatmárnál kudarcot vallott (1672. szept. 20.). Ugyanakkor kíméletlenül leszámolt politikai ellenfeleivel, Bánffy Dénest kivégeztette (1674), Béldi Pál isztambuli Héttoronyba záratása (1678) után nem volt többé komoly ellenfele. Rhédei Ferenc iktatta be országos generálisi, főtábornoki állásába (1681–), de katonai sikertelenségei után lemondott a fővezérségről, amit Thököly Imrének engedett át. Fehér vm. főispánja (1682–), majd Csík-Gyergyó-Kászonszék főkapitánya. A görgényi vár egy része a birtokába került (1683–). Thököly a törökkel szövetkezett, ő viszont Erdély megmentése érdekében a török–Habsburg erőviszonyban bekövetkezett változást felismerve I. Lipóttal kezdett tárgyalásokat. Ő készítette elő és vitte keresztül Erdély Habsburgok kezére adását (1685-től), mint Erdély teljhatalmú kormányzója aláírta a meghódolásról és a Lipót hűségére való felesküvésről szóló nyilatkozatot (1688. máj. 9.), ami miatt óriási felzúdulás keletkezett, és őt az ország alkotmányának megsemmisítésével és hazaárulással vádolták. I. Apafi Mihály halála után, a törökök Thököly Imrét sereggel küldték Erdély visszafoglalására (1690). Az erdélyi mezei hadak főgenerálisaként harcba indult és a zernyesti csatában esett el (1690. aug. 21.). II. Rákóczi György postamestere halálakor a következő állásokat töltötte be: Erdély főgenerálisa, tanácsúr, Fehér-, Torda- Máramaros vm. főispánja (1669–), Csík-, Gyergyó- és Kászonszék főkapitánya, kővári (1662–) és huszti főkapitány, a fejedelmi tizedek főárendátora. Ebben a korban a rangos hivatal nem biztosította a hatalmat, a hatalom vagyont feltételezett. Igy T. M. politikai pályájával egyidőben lépett a meggazdagodás útjára. Halála után a Teleki birtok összessége 75 helyiségeben 1956 jobbágy, 178 zsellér, 297 szökött jobbágy volt. Szerzeményei között volt a gernyeszegi uradalom, (Gernyeszeg, Erdőcsinád, Sáromberke, Sárpatak, 108 jobbággyal, négy zsellérrel, 22 szökött jobbággyal), melyet I. Apafi Mihály fejedelem adományozott neki (1674. dec. 10) az egész határral és kővárral, ami a mai kastély helyén állt. Idős korára többnyire Gernyeszegen tartózkodott, így kényelmes otthont rendezett be magának, újjáépíttette a régi várkastélyt reneszánsz stílusban (1658–89). Régiség- és ritkasággyűjteményt hozott össze belé. Onnan indult a zernyesti csatatérre, ahol életét vesztette (1690. aug. 21). Gernyeszegen temették el az Erdélyiek által a XV. sz.-ban épített templomban, ott élt özvegye, Veér Judit haláláig (1707), akit a férje mellé temettek. Ott szignálta Apafi Mihály fejedelem a betelepedett örmény kereskedők kiváltságleveleit (1684, 1689). Görgényszentimrén birtokrészt szerzett (1683), majd a kincstári uradalmi központtal szemben levő udvarházat, két nemesi telket és több jobbágytelket kapott adományban a fejedelemtől (1687), a görgényi vár egy része is a birtokába került (1685). Holttestét titkára Gernyeszegre vitte a zernyesti csatatérről. Ő volt a Teleki család vagyonának megalapozója, Ekkora vagyonnal Erdélyben csak kevesen rendelkeztek. Századokon át úgy élt a köztudatban, mint gátlástalan törtető, az ország érdekeinek árulója. Trócsányi szerint ő a szigorú politikai realista, akit semmi más nem vezet, mint a valóság pontos értékelése, s annak alapján az utak megtalálása kitűzött céljai felé. Fia, T. Sándor későbbi leszármazói örökölték az uradalmat (1707). Gazdagságát emlegetve nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sohasem fukarkodott a tudomány, a művelődés, az egyház támogatásával: Ifjakat küldött el angliai és belgiumi iskolákba tanulni, minden erdélyi protestáns iskolát támogatott adományaival (pl. a gernyeszegi uradalom majorságbeli búzájának dézsmáját rendelte a mv.-i egyház és iskola segélyezésére, 1685), elősegítette tudós munkák kinyomtatását. (Misztótfalusi Kis Miklós hálával emlékezett meg róla); külföldi tudós tudományos teljesítményére is felfigyelt (Johannes Leusden utrechti professzor neki ajánlotta Philologus Hebreo-Mixtus c. munkáját, 1699), hálából a neki küldött aranyozott serlegért. Mv.-en a Vártemplom építése befejeződött (1490), majd feldúlták (1601–1602), félig-meddig helyreállították (1616), T. M. bőkezű adománya által (1685–93) tudták helyreállítani a romlott állapotú templomot. A gernyeszegi ref. eklézsiát is megajándékozta egyházi ezüst tárgyakkal, a templomot, papilakást jó karban tartatta. I. Lipót T. fiait római szt. birod. grófi rangra emelte (1685) és bővített címert nyertek (1697). Gyermekeiből sarjadt a népes család, amely sok jeles embert adott az országnak. Végrendelete értelmében igen egyszerűen temették Gernyeszegen a templom padlózata alatt. Exhumálták (1908. aug.) Biás István kezdeményezésére, és megfelelő új sírboltba helyezték, a templomot restauráltatták és emléktáblával látták el. – F. m..: T. M. levelezése, I–VIII. Kiad. Gergely Sámuel (Bp., 1905–16); T. M. udvartartási naplója (1673–1681). Bevezetővel, jegyzetekkel és mutatóval közzéteszi Fehér János (Kv., 2007).
– Irod.: Balló István: T. M. (Csíkszereda, s.a.); Benkő József: Transsilvania (Vindabonae, 1777–78); Bethlen János: História; Bethlen Miklós Önéletírása (Bp., s.a, 1860.); Beöthy Zsolt: A magyar szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban (Bp., 1887); Bicsok–Orbán; Bíró József; Bodnár; Böjthe Andor: A Görgényi ev. ref. egyházmegye története [kézirat]; Castellum Értesítő (2000., 3. sz.; 2001. 6. sz.); Cserei Mihály krónikája (Bp., 1899); Csetri–Szabó; Daniel Gábor: Történelmi kalászok (Pest, 1862); Daniel Gábor: A vargyasi Daniel család közpályán és a magánéletben (Bp., 1894); Deé Nagy Anikó 1997; Dolinai Gyula: Történelmi arcképcsarnok (Bp., 1897); Erdély országának három könyvekre osztatott törvényes könyve (Kv., 1779, 1816); Erdélyi féniks; Erdélyi műemlékek 31; Erdélyi országgyűlési emlékek történeti bevezetésekkel (Bp., 1875–84); Fehér János: „Rengeteg nyom van, amit az elmúlt századok emberei hagytak hátra, csak hát meg kell tanulnunk olvasni ezeket” – Magyarosi Sándor beszélgetése Fehér János művészettörténésszel (Székelyföld, 2023. jan., 1. sz.); Fekete; Ferenczy–Danielik; Földváry Antal: A magyar ref. egyház és a török uralom (Bp., 1940); Gudenus; Gyallay; Gyárfás Elemér: Bethlen Miklós kancellár (Dicsőszentmárton, 1924); Horányi; Horváth Jenő: Erdély története (Bp., s.a.); Horváth Mihály: Mo. történelme (Bp., 1871–73); Huszti András: Ó és Új Dácia… (Bécs, 1791); Időtár 1; Jankovics; Kelemen Lajos, Pósa Béla, Biás István: Teleki Mihály temetkezése (Kv., 1913); Kelemen Lajos 2009, Keresztes; Keresztes Gyula: A gernyeszegi kastély (Nú., 1991. aug. 3.); Keresztes Gyula: Reneszánsz Mv.-en (Nú., 1993. ápr. 9.); Kőváry László; Kraus: Erdélyi krónika; Erdélyi testamentumok 4.; Kutschera Rolf: Guvernatorii Transilvaniei (Sibiu, 1943); Külföldön bújdosó erdélyi diákok levelezése (Kv., 1933); Lengyel József: T. M. (Szomorújáték 5 felvonásban; Careii Mari-Nagykároly, 1922); M. tört. évk. naplók; A magyar irodalom története képes (Bp., 1906–0907); Magyar művelődéstörténet (Bp., s.a.); Magyar történelmi tár (Bp., 1855–63, 1867–77); Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek (Bp., 1929–40); Mo. főispánjai; Mo. közgazdasági és közművelődési állapota …(Bp., 1897–98); Mo. műemlékei (Bp., 1905–15); Man: Tg. M.; Marczali Henrik: Erdély történelme (Bp., 1935); Marczali Henrik: A magyar történet kútfőinek kézikönyve (Bp., 1901); Marczali Henrik: Mo. története (Bp., 1911); Maros megye; Marosszéki krónikák 1.; Nagy Elek: Erdély fénylő árnyékai (Mv., 1928); Nagy Iván; Nagy Levente: Zrínyi és az erdélyi literátus körök (Székelyföld, 2000. júl., 7. sz.); Nagy-Bodó Tibor: A Telekiek ősi fészke (Központ, 2016. jún. 16–22.); Nagy képes világtörténet (Bp., 1899); Persián Kálmán: Kemény János fejedelemsége (Kv., 1907); Pesty 2014; Pintér; Pokoly; Politikai Mo. (Bp., 1912–14); Pósta Béla: T. M. Sírja (Kv., 1913); Puskás-Szász Ávéd; Radvánszky Béla: Magyar családtörténet és háztartás a XVI-XVII. században (Bp., 1896); Régi nemes urak, úrasszonyok (Bp., 1908); RMK; Rugonfalvi Kiss; Sáromberke; Szalárdi János: Siralmas krónika Szalay József: A magyar nemzet története (Bp, 1895); Szalay László: Mo. története (Lipcse, 1852–59, Pest, 1862–63); Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése (Bp., 1905); Szentgyörgyi; SzOkl, 4; Szépréti: Régi és új vilá; Szépréti Lilla: A gernyeszegi kastély (Új Élet, 1971, 11. sz.); Szilágyi; Szilágyi Sándor: Erdélyország története, különös tekintettel mivelődésére (Pest, 1866); Szilágyi Sándor: Rajzok és tanulmányok (Bp., 1875), Szilágyi Sándor: Történeti rajzok (Bp., 1880); Szinnyei; Teleki Mihály levelezése (Bp., 1906–16); Telekiek; Toldy; Tóth István: A gyulafehérvári humanista költészet antológiája (Bp., 2001); Transilvania; Trócsányi Zsolt: Teleki Mihály (Bp., 1972); Tüdős S. Kinga 2009; ÚMÉL, Un izvor transilvănean contemporan despre mişcarea antihabsburgică condusă de Francisc Rákóczi II – jurnalul căpitanului Mihail Teleki II./Tonk Sándor, Ioan Chiorean = Cercetări de ştiinţe sociale (vol. 1., Tg. M., 1982); Vállas; Virbuchner Adolf: Az erdélyi püspökség (Brassó, 1925); Weisz Szidónia…a Teleki-nemzetség mv.-i levéltára = Telekiek.