BARBU Patriciu, §

Megosztás:

Gáldtő, 1842. aug. 27., † Szászrégen, 1902. jún. 5.: jogász, ügyvéd, politikus, bankár. – Tanulmányait Gyulafehérváron, Balázsfalván a német jogi akadémián és Szebenben folytatta (1863–67). Hivatalnok volt Nagyenyed, Székelyudvarhelyen (1868–71), a beszterce-i bíróságon, törvényszéken (1868–75). Megnősült, Szászrégenben telepedett le (1875) és mint ügyvéd tevékenykedett. Az Astra elnöke (1896-ig). A Maros-Torda megye első román hitelintézetnek, a Mureşana Banknak alapítója és igazgatója haláláig (1885. okt. 29. – 1902). Anyagi támogatásával újjáépítették a szászrégeni elemi iskolát (1885). Küldött volt azon a konferencián, ahol elhatározták a Román Nemzeti Párt létrehozását Erdélyben, a Bánságon és Magyaro.-on (1881. máj.), a Párt Központi Bizottságának (Comitetul Partidului Naţional Român) tagja (1890. okt.). A Szászrégeni Román Értelmiségiek Körének megalapítója (1899). A román nemzeti mozgalom jeles képviselője, az erdélyi románság ügyének, jogainak jelentős oltalmazója. Cikkei elsősorban a szebeni Observatorul –ban jelentek meg. Annak a román delegációnak volt a tagja, akik a románság kérelmét, a Memorandum-ot, Bécsben a császárnak nyújtották be (1892. máj. 28). A Memorandum perben (1894. máj. 7–25.) két hónapra itélték el, a váci börtönben töltötte le büntetését. A román templomok autonómiája védelmezőjeként is megnyilvánult, népgyűlést szervezett Szászrégenben (1893. ápr. 13.). Síremléke a szászrégeni ortodox temetőben (1903), „B” kategóriájú műemlék. Tiszteletére Szászrégenben emléktáblát lepleztek le (1997. okt. 14).
Irod.: Chiorean 2008; Georgescu, Ioan: Dr. Ioan Raţiu (Sibiu, 1928); Husar; Neş, Teodor: Oameni din Bihor (Oradea, 1937); Ploeşteanu, Gr.: Documente referitoare la viaţa şi activitatea memorandistului P. B. (Studii şi materiale, 1972, 3–4); Predescu; Procesul Memorandumului românilor din Transilvania (Cluj, 1933–34); Profiluri mureşene. 1.; Profiluri reghinene; Regh. Cult. 2.; 3.; Reghin şi împrejurimi; Reghin, Protopopiat; Todea 2013; Valori mureşene de patrimoniu