BARTHA István, §

Marosvécs, 1889. dec. 23., † Mv. 1979. jan. 17.: tanító, népművelő, író. – A polgári iskolát Mv.-en, a tanítóképzőt Nagyenyeden végezte. Részt vett az I. vh.-ban mint őrmester (1914–), orosz hadifogságba esett (1921. nov. tért haza), fogsága idején a Szibériai Újság munkatársa volt. Hazatérve először falun tanítóskodott: Nagyölyvesen, Sáromberkén (1933–35), majd állami tanító Mv.-en (1941–). A Cimbora munkatársa volt. Diákemlékei, harctéri és fogságbeli élményei, a tanítósors ihlették írásra. Verskötetében Ady, Gyóni, Bartalis lírájának hatása érezhető, az életanyag azonban dokumentumértékű. Hadrakeltem Erdélyből c. „háborús nagyregény”-e, novellái, Dón Están c. verses bohózata, falun bemutatott iskolai színdarabjai, Creangă-fordításai kéziratban a nagyenyedi Bethlen Könyvtárban vannak. – F. m.: Holtak néznek (versek, Mv., 1929.); Felmértem férfikoromat (próza, Mv., 1934); antológ.: Cot la vot-Vállvetve (Mv., 1936).
Irod.: Bodolai Gyöngyi: Megfogyva bár… (Nú., 1995. aug. 18.); Er­délyi ezredek; Gaál Gábor: Erdélyi notesz. Korunk 1929/12; Újraközölve Válogatott írások I. 331–32); Gulyás; RMIL1.; Sáromberke; Szentimrei Jenő: Taposott fiú (Erdélyi Helikon, 1930/3); Valentiny 1935