BETHLEN János, § bethleni gr.

Kisbún, 1811. okt. 18., † Kv., 1879. szept. 2. a Házsongárdi temetőben a családi kriptába temették: reformpolitikus, cs. kir. kamarás. – Br. B. Sándor (1778–1863. jún. 8.) és br. Kemény Mária (1781–1854. dec. 28.) fia. Felesége gr. Teleki Zsófia (1815. okt. 14. – Pest, 1852. nov. 6.). Esküvő: Gernyeszeg (1835). Kisbúnon éltek. Gyermekeik: Géza (1838–1911), felesége kaáli Nagy Berta; Domokos (1839–1875), felesége gr. Mikes Sarolta; Béla (1841–1897); János (1843–1881), felesége gr. Lázár Mária; József (1846–1927), Sándor (1850–1910). – A szászerkedi birtok és kastély tulajdonosa. Nagyenyeden tanult, majd külföldi tanulmányútja után Mv.-en jogi vizsgát tett (1833). Korán bekapcsolódott az erdélyi ellenzéki, majd reformozgalomba. Ahhoz a nemzeti liberális csoporthoz tartozott, amely élén id. Bethlen János állt. Csatlakozott az un. vándorpatrióták kezdeményezéséhez, Wesselényi Miklóssal együtt bejárta Erdély vm.-it és városait, követelve az ogy. összehívását és az alkotmányos jogok visszaállítását. Először Udvarhelyszék követeként került az erdélyi ogy.-be (1841–), azután részt vett az 1846–47, 1848-as erdélyi diétákon. A Mv.-i Kaszinó alapítótagja (1832). A Kaszinó számára irásbeli tudósításokat szerkesztett a törvényhatóságok munkájáról. Azért küzdött hogy a mo.-i úrbéri törvényhez hasonló jobbágytörvényt fogadjon el az ogy.; támogatta a Mo.-gal való uniót. Jobbágyai egy részét örök váltsággal felszabadította (1847). Tagja volt az első egyesült m. ogy.-nek, ahol 16 pontból álló tervezetet nyújtott be a székely határőrség helyzetének rendezésére. Vay Miklós kir. biz­tos mellett erdélyi kormánybiztos (1848. szept., okt. 16.), Mv. kormánybiztosa (1848. okt.). Felszólalt, és vezető szerepet játszott az agyag­falvi székely nagygyűlésen. Tagja volt a nagygyűlés vezető tanácsának, amely mindent elkövetett hogy elkerüljék a fegyveres konfliktust mind a hivatalos fegyveres erőkkel mind a román és szász felkelőkkel, őszinte hangú felszólítást intézetek a románokhoz és a szászokhoz, a mely megfogalmazása tőle származik. A fegyveres felkelés kudarca után Kv.-ra ment ahonnan hosszú írást közölt a Pesti Hírlapnak Erdély hellyzetéről. A debreceni ogy.-ben a Békepárthoz csatlakozott (1849 elején). A forradalom leverését követően 3 hónapi bujdosás után jelentkezett a hatóságoknál. Perbe fogták ugyan, de az uralkodótól kegyelmet kapott (1850). Pesten maradt (–1853), majd felesége gr. Teleki Zsófia halála után, a fiaival visszatért Kv.-ra (1853–). Fiainak nevelőjeként került Erdélybe Finály Henrik, klasszika filológus, később az MTA levelező tagja. Sokat tett a Nemzeti Színház újjáteremtéséért, mint a kv.-i nemzeti színházi bizottság tagja; részt vett az EME alapításában, és az erdélyi ref. iskolák helyzetének a rendezéséért is sokat tett. Udvarhelyszék képviselője (1865-; 1869–72), közreműködött a kiegyezés előkészítésében. A székelyudvarhelyi ref. főiskola és ref. egyházmegye gondnoka, az erdélyi ref. egyházkerület igazgató tanácsosa volt. Fényképezéssel is foglalkozott (1850-es években). Jelentős a publicisztikai tevékenysége is. Egyik alapítója Kv.-i Közl. (1856), a Korunk (1865), a Kelet (1870) c. lapoknak. A kisbuni családi kriptát a forradalom alatt tönkretették, helyette Kv.-on építettetett sírboltot (1870 k.), ide kerültek szülei koporsói is.
Irod.: Apor – Oláh-Gál; Biás István; Bicsok–Orbán; Egyed Á. 2001; Egyed Á. 2004.; EME tört.; Gudenus; Gyászjelentő; Házsongárd; Időtár 2; Lukinich, Nagy Iván; Pálffy