BETHLEN János, bethleni, kisbuni gr., Bethlen Kisbún Ioan

Kisbún, 1613., † Nagyszeben, 1678. febr. 18. Végakarata szerint fia Miklós a mv.-i Vártemplom sírboltjába temette el (1678. márc. 6.): fejedelmi tanácsos, Erdély kancellárja, főispán, történetíró. – Gr. B. Farkas (1560–1616) és Kemény Anna fia, gr. B. Miklós (1642–1716) apja. Felesége: 1. Váradi Borbála, gyermekeik: Miklós (1642–1716), Pál; 2. fricsi Fekete Klára, özv. Pekri Ferencné, gyermekeik: Sámuel (1663–1708) és bethleni Bethlen Zsófia (1654–1668). Második felesége kérésére a családi vagyont elosztották a gyermekek között (1668): Miklós és Sámuel vajdaszentiványi részbirtokot kapott. – Kezdetben a tudományokban járatlan mostohaapja Macskási / Macskássy Ferenc tanította, az ő hatására az unit. hitről áttért a ref.-ra, majd kora neves pedagógusa, Keresztúri Pál irányította nevelését. Tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Nem tanult külföldön, de kora egyik legműveltebb erdélyi főura volt. Bonyhán felépíttette az új kastélyt késő reneszánsz stílusban (1675 k.), amelyet a család lebontatott (1930. k.), végrendelete szerint fia Pál örökölte. Átépítette és kibővítette a kisbúni kastélyt (1640–42), ami még a II. vh. után is viszonylag ép állapotban volt és állami gazdasági irodák működtek benne, ma romosodik). Rákóczi György fejedelem kinevezte táblai ülnökké (1648–58). Torda vm. főispánja (1651). Tagja volt annak a bizottságnak (1652–53), amelynek feladata volt az erdélyi törvények összegyűjtése és rendszerezése, az Approbatae Constitutiones összeállítása. Részt vett I. Rákóczi György hadjáratában. II. Rákóczi követe volt a lengyel kir. udvarban (1653), kinevezte Krakkó város m. parancsnokává (1657. ápr. 27.- júl. 22.), majd visszatértek Erdélybe a megalázó békekötés után. Küküllő vm. főispánja (1656–62). Az ellenzék vezére lett, elérte Rákóczi leváltását a gyulafehérvári ogy.-en (1657. okt. 25.). Rhédey Ferenc mellett a fejedelmi tanács tagja volt (1657), majd Kis-Küküllő vm. főispánjává nevezték ki együtt Pekri Ferenccel (1658–59). Tanácsúr (1658–) és kancellár (1658–). Rákóczi György mellet állt újjáválasztásakor, bukását követően Barcsai Ákos szolgálatában állt, a fejedelem főtanácsosa, Erdélyország kancellárja a szászsebesi ogy.-en választották meg (1659), és Udvarhelyszék főkapitánya (1660–67). Kemény János fejedelem mellett állt, a nagyszőllősi csatavesztése után Görgény várába menekült Haller Gáborral és Rhédey Ferenccel, majd visszatért a törökbarát politikához, átadták a várat Apafi Mihálynak, akinek híve lett. A görgényszentimrei ogy. (1662) megerősítette kancellári tisztségében, majd kinevezték Fehér vm. főispánjává (1662–78). Apafi fejedelem Ludast, Nagyteremit és a körülötte lévő jószágokat neki adományozta (1662). Később a fejedelem további adományok gyarapította birtokait: Szászörményest, Héjjasfalvát, Nagy- és Kisteremit, Teremiújfalut, Kiscsergedet, a vajdakúti részbirtokot és még más birtokokat, házakat kapott. Az udvarhelyi és a marosszéki unit. eklézsiákat fölforgatta, a templomokat elvette Erdőszentgyörgyön, Kőrispatakon, Bözödön, Kis- és Nagysolymosonban, Szenterzsébeten, Muzsnában, Teremiben, a jobbágyait is ref. hitre térítette és adományokkal látta el a teremii ref. egyházat. Fejedelmi biztos volt a mv.-i tanács és lakosság viszálykodásának kiegyenlítése érdekében létrehozott bizottságban, ahol létre is jött az egyezség (1672. dec. 13). Később elvesztette Apafi fejedelem bizalmát, fiával Miklóssal együtt letartóztatták Fogaras várában a Béldi-féle összeesküvés kapcsán és Keresdre internálták, míg amnesztiát kapott (1676. árp. 23. – 1677. márc. 31.). Igazi mecénása volt korának. Részt vett az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapításában. A nagyenyedi főiskolát, amely a török és tatár pusztítások elől Kv.-ra menekült, az ő tanácsára vitték vissza és annak főgondnoka (1665–) lett, ő alapította az udvarhelyi ref. koll.-ot és a koll. könyvtárát (1670). Nagyobb alapítvánnyal látta el a mv.-i scholát is, 3000 forintos alapítványt tett (1659–65). Megírta Innocentia Transsylvaniae c. emlékiratát (1658. okt.), amelyben az előző évek (1657–58) eseményeit vázolta. Megírta történeti munkáját Rerum Transylvanicarum libri quator, Erdély története 1629–63 és folytatását Historia rerum Transsylvanicarum ab anno 1662–73, ami kéziratban maradt. – F. m.: Innocentia Transsylvaniáé (Kv., 1659); Rerum Transylvanicarum, 1–4. (Szeben, 1663; Amsterdam, 1664; németül. ford. Johann Tröster. Nürnberg, 1666); Historia rerum Transylvanicarum ab anno 1662–73, 1–2. (Bécs, 1782–83; Kv., 1789); Erdély története, 1629–1673 (Bp., 1993); antológ.: Erdélyi magyar emlékírók; Magyar gondolkodók: 17. század (Bp., 1979).
Irod.: Álló- és mozgóképek; Árva Bethlen K.; Bagyinszki; Benczédi Albert: Üzenet Bonyhának (Nú., 2005. aug. 23.); Bicsok–Orbán; Egyed Á. 2013; Erdélyi magyar emlékírók; Erdélyi panteon; Fekete; Gulyás; Jankovics; Kakasy Márton: Naplemente (Mv., 1931); Kemény János fejedelemsége = Erdély öröksége, 5.; Kénosi–Uzoni 1., 2; Kornis; Kovács András; Kraus: Erdélyi krónika; Léstyán – templomok 1.; Lukinich; Lupaş, Ioan: Studii, conferinţe şi comunicări istorice (Buc., 1927–41); Maros megye; MÉL; MNBK; MNL; Mo. főispánjai; Nagy-Bodó Tibor: A Bethlen-kastély, ahol a Rerum Transilvanica íródott (Központ, 2016. máj. 12–18.); Nagy-Bodó Tibor: Egy eltűnt kastély nyomában (Nú., 2022. jún. 17.); Nyárád mente; Pál-Antal 2002; Pál-Antal 2006; Pál-Antal 2009; Sebestyén M. 1995; SzOkl, 4; Szekeres Adél: Ludas a XV – XVIII. század között (Nú., 1996. márc. 13.); Szépréti: Régi és új világ; Szépréti Lilla: A kisbuni kastély (Erdélyi Figyelő, 3. sz., 1991); Szinnyei; Teleki Mihály udvartartási naplója (1673–1681) (Kv., 2007); Tóth István: A gyulafehérvári humanista költészet antológiája (Bp., 2001); ÚIL; ÚMÉL; Vajdaszentivány