HALLER Ferenc, hallerkői gr., szentpáli és fintaházi ág

Kerelőszentpál, 1796. márc. 24., † Bécs, 1875. márc. 5, a kerelőszentpáli családi kriptában nyugszik: szentpáli és darlaci birtokos, v. b. t. t., tábornok, birodalmi tanácsos, erdélyi udvari kancellár, horvát bán, zágrábi főispán, hadmérnök. – József (1754–1823) és gr. Koháry Mária Terézia (1761–1815) fia. Felesége Szirti Borbála. – Tanult Bécsben (1802). Jogi tanulmányainak elvégzése után belépett a hadseregbe. A lipcsei csatában (1813) tiszti rangot szerzett. Cs. kir. kamarás (1821), József főhg. nádor hadsegéde (1826), tábornok és a nagyvezérkar tagja, horvát-dalmát és szlavón bán (1842–1846), zágrábi főispán (1844). Ő volt az, aki az ogy. -ben magyarul szólalt fel (1843). Ferdinánd Károly főherceg főudvarmestere (1847–). Kir. hivatalos az erdélyi 1848. évi utolsó rendi ogy.-en (Kv., 1848. máj. 29. -júl. 18.). Az 1848. márc.-i forradalom után is hű maradt a bécsi udvarhoz, részt vett az 1848–49. évi itáliai hadjáratban, és altábornaggyá léptették elő. Albrecht főhg. hadsegéde (1856–), lovassági altábor­nagy lett (1859–). Nyugállományba vonult (1860). Az Urak Házának tagja (1861). Az uralkodó felmentette Nádasdy Ferenc grófot az erdélyi kancellári tisztságből és kinevezte őt (1865. jún. 26.). Élethosszig kinevezett birodalmi tanácsos (1869). A m. test­őrség újbóli felállításakor (1867) annak kapi­tánya lett. A beosztott testőröktől kapott ezüstszablyáját, ma a M. Nemzeti Múzeumban őrzik. Nem voltak gyermekei ezért a Szentpáli és darlaci birtokot rokonára H. Györgyre (1818–1892) hagyományozta, aki Ugrán élt. Megkapta a Vaskorona-rendet és a Lipó-rend nagykeresztjét, a Szt. István Rend nagykeresztjét (1860), Aranygypjas Rendet (1868). Talán ő fordított németből egy misekönyvet m. nyelvre, amit Kv., 1831-ben adtak ki. Könyvtára a mv.-i Teleki Tékában.
Irod.: Álló- és mozgóképek; Bodolai; Egyed Á.: Erdély 1848. ogy.; Időtár 5 /1.; Keresztes; MTN; RNL; Szabó–Szögi; ÚMÉL