HALLER Gábor, hallerkői br, fehéregyházi ág

1614. szept. 26., † Buda, 1663. nov. 25., kivégezték: erdélyi főgenerális, Marosszék főkapitánya, krónikaíró, fejedelmi tanácsos (1653–63). – H. István (1591–1657) küküllői főispán és Kendi Judit (1599–1634) fia. – Brandenburgi Katalin fejedelemasszony udvarában volt apród (1629–30), ott áttért a ref. vallásra (1630), emiatt apja csak 10 év múlva bocsátott meg neki. I. Rákóczi György fejedelem támogatásával Odera-Frankfurtban, Berlinben majd Franekerben és Leidenben építészetet tanult az egyetemen, nyelveket és matematikát (1630–35), Angliában is járt. Utazásairól naplót vezetett, amely értékes adatokat tartalmaz koráról. Hazatérte után építette a gyulakutai udvarházat (1635 k.). I. Rákóczi György udvarában szolgált (1635), ahol a fejedelem kegyeit élvezve részt vett hadjárataiban, a feje­delem táborával Jenő, Lippa és Várad vidékén tartózkodott (1636), részt vett a szombatosok felett ítélkező gyűlésen. A tulajdonába került a hagymásbodoni udvarház (1637–), a lőrincfalvi, fintaházi és gerebenesi jószágot is birtokolta. Kibékült apjával, és egy évig Mv. melletti bodoni birtokán gazdálkodott (1640–), mezőgerebenesen udvarház építésébe kezdett (1642), azután újra udvari szolgálatba lépett. Ezidőben matem. és műszaki ismereteinek köszönhetően irányításával je­lentősen megerősítették Fogaras, Görgény, Gyalu, Sárospatak és Székelyhíd várait. Mint ogy.-i regalista szónoklataival tűnt ki. Részt vett I. Rákóczi György felvidéki hadjáratában, főként Sáros­patak megerősítésében szerzett érdemeket (1644). Amikor kinevezték Borosjenő várkapitányává azt a várat is korszerűsítette, aztán Zaránd vm. főispánja lett (1648–). II. Rákóczi György uralkodása alatt is a fejedelem bizalmi emberei közé tartozott. Jenei főkapitány és Zaránd vm főispánja (1648–), a Fejedelmi Tábla ülnöke (1652). A szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjárat (1657) után, átpártolt Barcsai Ákos oldalára, mert abban bízott, h. ő lesz az, aki az országot megszabadítja a törököktől. Barcsai kinevezte váradi kapitánnyá (1659), udvarmesteri tisztséget töltött be, a fejedelem követe a töröknél az ország hadisarcának eltörlése érdekében (1660. máj.); a török táborban vasra verték, csak Várad elfoglalása után került szabad lábra (1660. aug. 27.). A szászrégeni ogy.-en a rendek választott elnöke (1660–61), tanácsúr (1653–63). Majd Kemény Jánost támogatta, parancsából Marosszék főkapitánya lett (1661. jan. 20), mint a fejedelem híve, részt vett az Apafi elleni nagyszőllősi csatában (1662. jan. 23.), amelyben Kemény elesett. Görgény várába menekült és meghódolt az új fejedelem, I. Apafi Mihály előtt. Az erdélyi ogy. Ali basához Temesvárra küldte (1662–). Valószínüleg Apafi közbenjárására, aki féltette tőle a trónját, kelepcébe csalták, az érsekújvári táborban (némelyek szerint Budán), a nagyvezér kivégeztette (1663. nov. 25.). Soha nem alapított családot, utódai nem maradtak. Hagymásbodonban az ősi háza, amelyben lakott, még áll. A mv.-i levéltárban Meggyesen kelt, a főbíróhoz intézett rendeletét találjuk, amelyben a görgényi várba juttatandó levelének kézbesíthetési lehetőségére ad utasítást, egyben jelzi azt is, hogy harmadnapra ő maga is Vásárhelyre érkezett, hol szállásul a Szabó Ferenc házát (a mai plébánia épületet) nevezi meg. Külföldi útjairól naplót kezdett vezetni, folytatta Erdélyben is (1644 ig.) A személyére vonazkozó feljegyzések mellett számos a fejedelmet, udvarát és kortársait illető adatokat találunk benne, a gyulafehérvári Battyányi könyvtárban van az eredeti kézirat. – F. m.: Diarium ab anno 1630 usque ad annum 1644 (kiad. Szabó Károly; Kv., 1862): H. G. naplója (1630–1644), Levelei II. Rákóczi Györgyhöz (1654. aug. 8.), Az erdélyi rendekhez (1663. júl. 28.), Cseffei Lászlóhoz (Mv., 1658. nov. 10.) = Erdélyi történelmi adatok (Kv., 1855–62); Régi magyar utazók Európában (Nagybecskerek, 1892); Teleki Mihály levelezése (Bp., 1906–1916); Járásaimról, hallásaimról való számtartásom = Erdélyi magyar emlékírók; Magyar utazási irodalom 15–18 század. kiad. Kovács Sándor, Monok István (Bp., 1991).
Irod.: Biró; Biró József; Bodnár; Csekonics; Erdélyi m. emlékírók; Erdélyi ogy.-i emlékek (Bp., 1875–84); Fülöp–Ferencz; Harmath-Kálmán; Keresztes Gyula: Kastélyaink 24.: A gyulakutai udvarház (Nú., 1992. okt. 3.); Keresztes Gyula: Örökségünk 59.: A Mezőség udvarházai (Nú., 1994. júl. 15.); Keresztes Gyula: Örökségünk 70.: Udvarházak Mv. -től délre (Nú., 1995. jan. 7.); Kovács András; Kőváry László; Kraus: Erdélyi krónika; Krón. Füz. (1939. 4/3); M. tört. évk. naplók; M. tört. tár 15., 16., 17.; Marczali Henrik: A m. történet kútfőinek kézikönyve (Bp., 1901); Marosszéki krónikák 1.; MÉL; Radvánszky Béla: M. családélet és háztartás a XVI. és XVII, sz.-ban (Bp., 1879–96); RMK; Sepsiszéki; Siklósy; Szádeczky Kardos Lajos : A székely nemzet története és alkotmánya (Bp., 1927); Szamosközy István történeti maradványai (Bp., 1876–81); Szamota István: Régi m. utazók Európában (Bp., 1892); SzOkl, 6; Szilágyi Sándor: Erdélyország története tekintettel mivelődésére (Pest, 1866); Szilágyi Sándor: A Rákóczyak kora Erdélyben (Pest, 1868); Szinnyei; Toldy; ÚMÉL