LÁZÁR János, csíkvacsárcsi, id.

1792. ápr. 9.,† Mv.,1863. nov. 6.: a minorita-templom alatti kriptába temették: gimn. tanár, városi szenátor, főbíró. – Felesége: Peielle Mária (1798. jún. 16.-Mv.,1864. jan. 7.). Gyermekeik: Ádám ügyvéd (Mv., 1821-Mv., 1891.), János ügyvéd (1823–1883) felesége Reich Luiza (1833 – Bp., 1883. febr.1.); Mária Antalfy Gáborné; Laura Fischer Ferencné; Benedek, mv.-i rendőrkapitány; György; Antónia. – Tanított a mv.-i rk. Gimn.-ban (1817–28) és ebben a minőségében képviselte (–1863) az iskolát a Gecse-féle alapítványi bizottságban. Később a város szolgálatába lépett, szenátor, majd több ízben főbíró (1833–36; 1842; 1847–49, 1852). Szervező és hozzáértő várospolitikus, aki a kormánynak bizalmasa volt. előnyöket is élvezett a város a királyi adón kivül egyéb közterhet nem viselt. Mint főbíró, megszervezte a mv.-i nemzeti polgárőrséget és megszabta műkődési szabályzatát, amelyet a városi tanács jóváhagyott (1848. ápr. 18.). Az önkéntes nemzeti polgárőrség parancsnoka, (1848. jún.15.- 1848. szept. 22.), ezután lemondott. Atállt az ellenség oldalára, elfogatta és túszként átadta az osztrákoknak gróf Lázár Józsefet, báró Kemény Pált, Berzenczey Ferencet, Gyárfás Domokost, Török Jánost akiket további hat polgárral Szebenbe szállítanak (1848. nov). A forradalom idején, Később Bem altábornagy az osztrákokat hűen kiszolgáló L. J.-t. eltávolította a főbírói székből (1849. jan. 14.), de amikor fordulat állott be és az osztrákok kerekedtek felül újra elfoglalta főbírói székét (1849. okt). Összeállította a kimutatást azok neveiről ’’akik Vásárhelyen a népet izgatták az osztrák kormány és ezen kormány emberei ellen’’ A székely vértanúk kivégzésénél is a lelkiismeretes hivatalnok tisztét töltötte be, állítólag amikor a három vértanú halálbűnetetését a polgárság golyó általira kérte változtatni ezt mondta ’’elég fa van a város erdein az ilyen szép madarak számára,’’ a kivégzéskor kiment a postaréti vesztőhelyre személyesen meggyőződni arról hogy a bitófa magassága megfelel-e az előírásos három ölnek, mialatt az ítéletvégrehajtó biztossal Gyursits őrnaggyal szellemességgekkel társalgott, a kivégzés után meg személyesen járt házról házra oltottmeszet rekvirálni a meggyilkolt hősök tetemeinek eltakarításához. Császári hűségéért Aranyérdemrenddel tüntették ki (1849 őszén). I. Ferenc József mv.-i látogatása alkalmával (1852. júl. 31.) kisebbfokú rendjelet kapott, amit hízelgő beszéddel köszönt meg a piactéri Görög házban megtartott udvari estebéden. A minorita templom alatti kriptában nyugszik. A Mv.-i Kaszino alapítótagja, egyik igazgatója volt (1832).
Irod.: 1848–1849 Marosszék; 1848–1849 Transilvania; Biás István, Fodor–Balás; Erdélyi Napló (2004. márc. 10. sz.); Gyászjelentő; Időtár 2; Krón. Füz. (1939. 4/6); ); Minoriták; Nistor, Ioan: Decorarea lui A. Iancu (Buc., 1931); Pál-Antal; Pál-Antal 2002; Pál-Antal 2009; Szentgyörgyi; Tófalvi Zoltán: 1848 márc.-a a Székelyföldön, Mv.-en (Nú., 1998. márc. 12–13.)