LOSONCZI Dénes, II

1190 k., † 1241. ápr. 11–12., Muhi csata: erdélyi vajda, nádor, szolnoki főispán, kir. kincstárnok. – I. Dénes fia. Fiai: Tamás, Dénes († 1297 u.). -. A besenyő eredetű Tomaj nemzetségből származik, első jelentős tagja a családnak, A Losonczi és Bánffy család őse. Lovászmester (1222–24), tárnokmester (1224–30), szolnoki főispán (1228–30), Béla herceg híve lett, aki megszerezte neki az erdélyi vajdai méltóságot (1233–35), IV. Béla idején nádorispán (1235–41), bácsi ispán (1236). II. Endre király híve, adományul kapta a Kácsik nembéli Simon és Mihály horvát –szlavón bánok elkobozott birtokait (1228), a Nógrád megyei Losonczot valamint az óriás kiterjedésű Felső-Marosmenti erdélyi birtokokat, valószínűleg a Simon bán által épített marosvécsi várat is. Szolgálatai jutalmául kapta a Felső Maros mentét Régentől Maroshévízig, a Kelemen és Görgényi havasokkal (1228), megszerezte a nógrád megyei Losoncot is (1235). Részt vett II Endre szentföldi keresztes háborújában (1217–18). Ő vezette a m. seregeket, amely a Vereckei hágónál megpróbálta feltartóztatni a tatár sereget, sikertelenül, megsebesült majd a Muhi pusztai csatában esett el. Magyarót az odatartozó havasi birtokokkal együtt a legidősebb fia Tamás kapta (1319). A Felső-Marosmenti területekre új falvakat telepített (13. sz.). Feltehetőleg ő alapította még a tatárjárás előtt Disznajót, Holtmarost, Magyarót. A nagy kiterjedésű birtokot fia Dénes örökölte, majd az ő fiai, elosztották az apjuktól örökölt birtokot Disznajón (1319), ez a dokumnetum a falu első hiteles említése. Disznajót fia L. Dezső örökölte.
Irod.: Cs Dávid Gyula; Keresztes Gyula: Örökségünk 55.: Elpusztult kastélyok (Nú., 1994. máj. 6.); Magyaró hétköznapjai; Rhédeyek és Fráterek; Szendrey László: Erdélyi vajdák és fejedelmek (Algyő, 2009)