MOLNÁR Sámuel, alsócsernátoni

Héderfája, 1787. szept. 1., † Mv., 1832 dec. 20. sírja a mv.-i Ref.temetőben: tanár.- Molnár György héderfái ref. pap fia. Felesége: Antal Borbára. Tanulását a mv.-i ref. kollégiumban indí- totta be, itt folytatta és be is fejezte, „azzal a különös belátó ésszel, mellyel az Isten megáldotta volt, egész végig minden tudományokat a legnagyobb dicsérettel tanulván, itt szerzett ismereteit külső országokon megöregbítve, ugyan ide gazdagon adta vissza, mint egy azon földre, mely felnevelte, gyümölcsös ágaival élő fa.” (Magyar Kurir, 1833. I. 2. sz.). Deák lett (1804) és az intézet könyvtárát kezelte (1807–11), mely hivatásával igen kedvező alkalma nyílt az önképzésre. A contra scribai hivatallal tisztelte meg a tanári kar (1811), majd Göttingába (1812), Heidelbergbe (1813) ment de itt a háborús idők miatt kevés igéig maradhatott és így Bécsbe ment, hol három évet töltött az egyetemen. Hazajövetele után gr. Teleki Domokos fia, Elek mellé került nevelőnek, majd megválasztották a mv. ref. koll. teol. tanszékére (1817. szept. 22.–1832. okt. 19.), rektor is volt több évig. Mint atyai és anyai ágon papi eredetű, származását nem hazudtolta meg, mert egyike volt kora legalaposabb és legképzettebb teologusainak. Mint tanár a filozófiai és teologiai tudományokban európai színvonalon állott, előadásaiban pedig az igazi tudós önállása érvényesült, épen úgy kidolgozott előadási rendszere sokáig irányadó forrásul maradt az erdélyi ref. teologiai tanszékeken. Halálát Sámuel nevű fia korai halála feletti bánata okozta, kinek sírjához gyakran ellátogatott, meghűlt és egy hétig tartó tüdőgyulladás után, 45 éves korában elhunyt. Gyászjelentésében tanártársa, Bolyai, megható vonásokkal jellemzi, amikor írja: „Ott van ő már azon minden világosság eredeti kútfejénél, melynek sugarait ezen földi setét kamarában mutogatta, s bontogatta – s ott van az ő kedves első szülött 12 esztendős Sámuel fijával, kiben a haza, ha nem többet, az atyját ugyanezen esztendőben még egyszer vesztette el. Nagy sebet ejtett ez az atyai szívbe, s ha nem egyedül ez tette a koporsóba, vonta abba a szép világba, a hol a mi innen elment kedveseink vannak – nincsen vonzódás vonzó nélkül s a kiket elvesztettünk, vannak valahol; a hová mi is nemsokára elmegyünk. Az ő kedves fiához ment ő is, bár pályája közepéről, az élet koszorújával – megharcolta ő a maga részét, s boldog ő már. De keseregnek az ő munkatársai s részint volt tanítói; a kollégium egy gyászbaborult anya, némák a kedves tanító szavával ekhozott falak, zokog az 5 árva, kik közül a legnagyobb sincs tíz esztendős, a legkisebb nincs 10 hónapos s a keserves özvegy: Antal Borbára, kivel 1818-ban október 14-én lépett vala házassági életre � törlik kényeiket, a magáéi letörlésére a mindenek atyját híva.” Neje: Antal Borbára, Antal János ref. püspök leánya (mh. 1881. jún. 27-én, 81 éves korában). Gyermekei: György (héderfái ref. pap, egyházmegyei főjegyző), János (ref. koll. tanár), Zsigmond (ügyvéd, a Gecse-intézet pénztárnoka) és Mari (Intze János szászvárosi ref. pap neje). Meleg barátság fűzte vadadi Filep Józsefhez, a híres jogtudós fiscális-directorhoz. Sírírata a ref. temetőben (Bolyai Farkas szövege): Mint egy déli nap fogytára elsetétül a vidék: alapos ‘s épületes tudományú, tiszta lelkű, ‘s okos, tsendes kormányu theol. prof. A. Cs. Molnár Sámuelnek, a’ m. v. r. koll. ifjai meg annyi élő emlékek. A’ jövő időkre emelek 1833-ban. Azt az áldást kévánva az itt porló szívre, mely atyai érzéssel befogadott fél ezerrel vert, hogy az 5 árvái is bár egy-egy atyai szívre találjanak.. A Vártemplom toronygombiratában (1822), mint teológiai prof.-t említették.
Irod.: Csáky; Gyászjelentő; Keszeg; Koncz; Kozma; Krón Füz. (1939. 4/7); ; Mv.-i ref. temető; Pálmay József; Pál-Antal 2009 ; Szabó-Szögi