ROZSNYAI Dávid marosjárai; Rosnyai Dávid

Mv., 1641, † Fogaras, 1718. márc. 4.: em­lékíró, költő, török tolmács. – Az ősi R. családnak, amelyből származott, Udvarfalván volt udvarháza. Az Apafi Mihály udvarházában volt deák. Gondos nevelésben részesült: fennmaradt költeményei, a latin nyelvben való jártassága és az ókori klasszikusok isme­rete ezt bizonyítja. Az utazásait és jövedel­meit is számon tartó regestrumos könyvet vezetett (1661–).Segesvárra ment (1663 elején), ahol az udvar tartózkodott, török tolmácsként az évi adót a Portára vivő Daczó János követ mellé osztot­ták be, de ekkor még nem tudott törökül, s fel­adata az volt, hogy amíg a török nyelvet meg nem tanulja, maradjon az erdélyi követségnél. Haller Gábor mint főkövet Temesvárott Ali szerdárnál tartózkodott (1662. jún.–). Daczó kíséretével oda ért (1663. máj.), R. a betegeskedő Haller titkára lett. A szerdár az erdélyi követséggel Nándorfehérvárra indult, majd Eszékre a nagyvezér elé ment; ott a szultán fő-tolmácsa, Panajot Nikasius mellé osztották be, aki török ruhába öltöztette és elvállalta törökre való tanítását. A török táborral Nándorfehérvárra ment (1663 végén), közben törökül tanult, és megkezdte a diváni írás tanulását is. A török sereggel együtt érkezett Isztambulba (1665. szept. 30.). Hivatalos tolmács (1668–), a bujdosók ügyével is ő ment a törökhöz (1669), visszatért Erdélybe (1670. márc.–), ősszel a Rhédey Ferenc vezette követség tagjaként ismét Isztambulba ment, de még az év vége előtt újra visszatért Erdélybe. Apafinak 600 szekér gabonával kel­lett hozzájárulnia a török lengyelo.-i hadjára­tához (1672), R. a gabonát Kamenyecbe szállító kül­döttség mellé tolmácsnak osztották be. Vissza­térőben a fejedelem parancsára csatlakozott az adót Drinápolyba vivő követséghez. Részt vett az erdélyi végvárak török által elren­delt felülvizsgálatában (1673). A lengyelek elleni török hadjárat idején ismét részt vett 600 szekér gabona szállításában (1674), két hónapig török fogságban volt (1674). További mű­ködéséről kevés adattal rendelkezünk, de számos olyan török levelet őrzött az Erdélyi Múz. Levéltára (1687-ig), melyeknek hátlapjain szerepelnek fordításai. Görgényben, Fogarason, Szamosújváron összeesküvés vádjával tartották fogva (1678. okt.–1682. okt.). II.Apafi Mihálytól Rusoron, Kővár vidékén egy részbirto­kot kapott adományul (1711. máj.). Bir­tokai voltak Mv.-en, Nyárádtőn, Remetén, Jedden és Marosjárán. Tolmácsi te­vékenysége befejezése után az Erdély történe­téről írott művét több példányban lemásolta, latin nyelvre lefordította s néhány erdélyi főúrnak fel is ajánlotta. II. Rákóczi Fe­renc török tolmácsa és fordítója (1705–10), de fizetést nem kapott. Ezért azt kérte az ogy.-től, hogy elmaradt járandóságai fejében birtokadományokban részesüljön (1712). Kisebbik fia Sámuel (1687- ), szintén naplót vezetett (az Erdélyi Múzeum közölt naplójegyzeteiből, 1914). A Horologium Turcicum… indiai mesegyűjtemény, a Pancsatantra első m. átdolgozása, (kéziratát az OSZK-ban őrzik), ami a Pancsatantra Ali Cselebi által készített török változatának, a Humajum Name-nak szabad fordítása. Latin végrendelete (1691). Nevéhez kötődik a mv.-i átépített Rozsnyai-ház – Vámos-ház, az “A” kategóriába tartozó műemlék, amelyet emléktábla jelez (Pţa. Trandafirilor / Főtér 18. sz.) és R. D.-utca volt (1941-, ami Vihar / Furtunei u. (1995–). – F. m.: R. D., az utolsó tö­rök deák, történeti maradványai. (Kiad., jegyz. Szilágyi Sándor oklevéltárral; Pest, 1867); Rozsnyai Diarium (Bp., 1871); R. D. és Sámuel naptári feljegyzései = Marosszéki krónikák, 2.; antológ.: Szamota István: Régi magyar utazók Európában (Nagybecskerek, 1892); R. D. naplójából = Erdély öröksége, 6.; A magyar próza könyve (Bp., 1942); R. D., Koháry István, Petrőczy Kata Szidónia és Kőszeghy Pál versei (Régi M. Költők Tára, XVII. sz., 16.) (Bp., 2000); ford.: Horologium Turcicum et speculum continuum de rebus in orbe externis et internis (kiad. Szilágyi Sándor, Pest, 1867; kiad. Dézsi Lajos, Bp., 1926).
Irod.: Beöthy Zsolt : A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban (Bp., 1887); Biró Vencel: Erdély követei a Portán (Kv., 1921); Bisztray Gyula: Író és nemzet (Bp., 1943); Bittenbinder Miklós: A Humájun Namé első magyar származéka: R. D. Horologium Turcicum-a (Bp., 1908); Bodnár; Borbély; Elekes Mihály: R. D. élete és mü­vei (Szeged, 1905); Emlékbeszédek A MTA tagjai felett (Bp., 1904., Szilágyi Sándor irodalmi munkássága); Az EME háromnegyedszázados tudományos működése (Kv., 1937); Erdély öröksége 6(Bp., 1941–42); Erdélyi országgyűlési emlékek történti bevezetésekkel (Bp., 1875–84); Fábián; Gál István: Ungarn und die Nachbarvölker (Bp., s.a.); Gyallay; Halász László; Időtár 1; Kelemen Lajos 2006; Kiss Pál: Mv. kalauz; Koncz József: R. D., az utolsó török deák életéhez 1663–1667 (Tört. Tár, 1882); Kozocsa; A magyar irodalom története Képes díszmunka (Bp., 1906–07); Kőváry László; Magyar poéták akik római mértékre írtak (Pest, 1804); Magyary-Kossa Gyula : Magyar orvosi emlékek (Bp., 1929–40); Marczali Henrik : Erdély történelme (Bp., 1935); Marczali Henrik : A magyar történet kútfőinek kézikönyve (Bp., 1901); Maros megye; Marosszéki krónikák 1.–2.; MNL; Molnár István: R. D. török deák (Bp., 1909); Perényi Jó­zsef: R. D. (Kv., 1895); Pál-Antal 2009; Pálmay; Pintér; RNL; Rugonfalvi Kiss; Sándor; Siklóssy, Szalay József : A magyar nemzet története (Bp., 1895), Szamota István : Régi magyar utazók Európában (Nagybecskerek, 1892); Szász Béla: Ma­rosvásárhely irodalmi múltjából (Mv., 1905); SzOkl, 6; Szilágyi Sándor: R. D. az utolsó török deák (Sz. S.: Rajzolatok és tan., II. Bp., 1875); Szinnyei; Szinnyei J.; Teleki Mihály udvartartási naplója (1673–1681) (Kv., 2007); Toldy; A történeti Erdély (Bp., 1936); Trócsányi Zoltán : Magyar régiségek és furcsaságok (Bp., s.a.); ÚMÉL, Vázlatok a MTA félszázados történetéből (Bp., 1881); Veress; Valori mureşene de patrimoniu, Vigh