SIGMOND Dezső

Megosztás:

Marosbogát, 1844. aug. 1. † Bp., 1906., a kv.-i Házsongárdi temetőben nyugszik: közgazdász, országgyűlési képviselő. – Apja S. Elek. Fia S. Andor, Elek, és Emil. Kv.-t az öt gimnázium elvégzése után Bécsbe ment a reáliskolába, majd a műegyetemen folytatta további tanulmányait is. Már 20 éves korában apja mellett dolgozott. Fivérével »Sigmond testvérek« cég alatt (1873) apjától a már akkor is terjedelmes szesztermelési iparvállalat vezetését átvette és azt szakszerű vezetése által oda emelte, hogy e tekintetben az erdélyi részekben első helyet foglal el. Emellett tevékeny részt vett az erdélyi közgazdasági mozgalmakban; elnöke a Kereskedelmi és Iparkamarának, és a Kereskedelmi Körnek, alelnöke az EGE Állatkiállítási szakosztályának, a Felsőbb Kereskedelmi Iskola felügyelőbizottságának és az Erdélyrészi Kéziipart Fejlesztő Egyletnek. Az ő kezdeményezésére jöttek létre a kv.-i áruraktárak, az ő és báró Bánffy Ádám közreműködése által létesült Kv.-t az évenkénti tenyészállat-kiállítás. Kv. II. kerületének szabadelvűpárti képviselője volt (1884–96). A szesztermelők országos szövetkezete egyik elnökének választotta. Megkapta a III. oszt. vaskorona-rendet. (1898). Cikkeket írt az Erdélyi Gazdába. – F. m.: A szeszmonopólium alkalmazása hazai viszonyainkhoz és az általa elérhető állampénzügyi eredmények. Tanulmány. Kézirat gyanánt. (Németül. Bp., 1887.); Az új szeszadótörvényhez. Nézetek és javaslatok (Bp., 1888).
Irod.: Fülöp–Ferencz; Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői (Bp., 1887); Házsongárd; RNL; Rugonfalvi Kiss; Szinnyei; Todea; Új ogy.-i almanach (Bp., 1888).