ȘINCAI, Gheorghe

Mezősámsond, 1754. febr. 28., Szinye, 1816. nov. 2. : történész, nyelvész, író. – Kisnemesi családból származott. A marosvásárhelyi református kollégiumban (1766-tól), majd a kolozsvári jezsuitáknál és a besztercei piaristáknál tanult. Ezután egy évig a balázsfalvi kolostor iskolájában tanított, ahol Gábriel néven szerzetes lett. 1774-ben a római De Propaganda Fide intézetben folytatta tanulmányait. 1779-ben doktorált teológiából és filozófiából. Magyarul, németül, latinul, görögül, olaszul és franciául tudott. Hazatérése után egy évig Bécsben élt, ahol megismerkedett Samuil Micuval (Klein).1781-től a balázsfalvai román gimnázium tanára, 1784-től az erdélyi görög katolikus (unitus) román iskolák felügyelője volt. A jozefinista kultúrpolitika híveként átszervezte a falusi iskolákat, tanterveket dolgozott ki, tankönyveket írt és fordított. Konfliktusba került I. Bob erdélyi püspökkel, 1794-ben néhány hónapra bebörtönözték. Szabadulása után hat évig a cegei Vass grófok jószágigazgatójaként szolgált. Később Budára költözött, ahol 1804-ben az Egyetemi Nyomda korrektora, Samuil Micu munkatársa lett. Később aVass grófok szinyei birtokára húzódott vissza. Itt fejezte be történelmi krónikáját, amelyet Szebenben akart kiadatni, de amelyet a cenzúra lázítás vádjával elkobozott. Az új erdélyi iskola egyik legfontosabb képviselője volt. Életműve és munkássága, elsősorban a felvilágosodás eszméire alapozva, nemzete kulturális felemelésére irányult. – F. m.: Hronica rumânilor și a mai multor neamuri (1844, Nagy B., A románok és más népek krónikája, részlet, A román irodalom kistükre, 1. köt., 1961), egy részlete a Budai Kalendáriumban (1808, 1809) jelent meg először; Elementa linguae daco-romanae sive valachicae (Bécs, 1780); Invățătura firească spre surparea superstiției norodului (1788). Gyűjt. kiad.: Opere (1–2. köt., 1967–1969).
Irod.: Erdős Katalin: Șincai, Gheorghe (szócikk, Világirodalmi lexikon, 13. k. Bp., 1992, 151.) Hunfalvy P.: Sinkai György Gergely Krónikája (Száz, 1878); E. Ionescu: Gh. Sincai. Viața și însemnătatea operei sale pedagogice (1912); Gáldi L.: Sinkai György krónikájának magyar forrásai (XVIII. századi humanizmusunk és a románság, 1940); M. Tomuș: Gheorghe Șincai. Viața și opera (1965); Blág I.: Gheorghe Șincai, az értelem úttörője (Korunk, 1966, 10.); Dávid Gy.: Gheorghe Șincai (Igaz Szó, 1966, 11.); I. Lungu: Școala ardeleană (1978); Kese Katalin: Az Erdélyi Iskola magyar visszhangja (FK, 1978, 3.); Kovács F.: Az Erdélyi Iskola triászának magyar barátai (A Hét, 1981. 47–48.); Köllő K.: Nagyváradi vonatkozású széljegyzetek Gheorghe Șincai önéletrajzi elégiájához (Két irodalom mezsgyéjén. Tanulmányok a roman–magyar irodalmi kapcsolatok történetéből, 1984).