Rákospalota, 1919. jún. 2., † Chicago, 1996. okt. 4.: újságíró, író, gasztronómus, műgyűjtő. – Sárospatakon érettségizett, a bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemre iratkozott be és jelentkezett az akkor indult újságírói főiskolára is. Az Atheneum Nyomdában dolgozott; a Színházi Magazin szerkesztőségében gyakornok; A mv.-i Székely Szó belső munkatársa, szerkesztője (1942–) és a MTI székelyföldi tudósítója. A KZST Tagja (1942). A sepsiszentgyörgyi Székely Nép szerkesztője (1943–); Részt vett a II. vh.-ban (1944–) Németországban érte a háború vége onnan kivándorolt az USA-ba (1951). Chicagóban kitanulta a szakácsmesterséget, vendéglőt nyitott, önálló rádió műsort vezetett, éveken át saját televíziós műsort szerkesztett, 12 éven át több mint 100 lap közölte heti gasztronómiai tárcáit. Támogatta anyagilag a nyugati magyar könyvkiadást: több mint 30 könyv jelent meg az ő segítségével. Szakácskönyvei nagy sikernek örvendtek. Írásaiban meleg színekkel idézte fel erdélyi, elsősorban mv.-i emlékeit. Két történelmi könyvsorozatot szerkesztett, minden kötethez egy-egy esszét írt előszó gyanánt. Rendszeresen publikált a pitsburghi Magyarságban, a Nemzetőrben, Szivárványban, Új Látóhatárban. – F. m.: Egy szakács titkai (Chicago, 1971); Ajándék: Válogatott versek (Bp., 1992); Arcok chicagoi szemmel: Írók költők, művészek (Bp., 1994).
Irod.: Barabás M. Céh; Egy amerikás m. halálára (Nú., Múzsa, 272. sz., 1996. nov. 22.); RMIL.
©
Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület, Jakabffy Elemér Alapítvány, Transindex (1999–2021)
Honlapot készítette: PZSE