SZATSVAI Sándor; Szacsvai

Marosvécs, 1752, † Kv., 1815. máj. 15.: szerkesztő, közíró. – Tanult a nagyenyedi, kv.-i, debreceni (1778) ref. koll.-ban; a bécsi egy.-en jogot hallgatott (1780–84); rövid külföldi utat tett Németo., Franciao-ban. Pozsonyban maradt (1799–), ahol Ráth Mátyás mellett részt vett az akkor megindult első m. hírlap a M. Hírmondó szerkesztésében (1780. jan. 1.), majd önállóan szerkesztette (1784. júl. 3.–1786. máj.). A lapban a szellemi sötétség, vallási türelmetlenség ellen, az iskolák gyarapításáért, a nemzeti nyelvért, az ipar, a kereskedelem, a tudományok fejlesztéséért emelte fel szavát. Bécsbe ment és Bécsi M. Kurír címmel lapot indított (1787–1792). A lap az erdélyi magyarság és a haza érdekeit szolgáló politika hírlapjává vált, amely új korszakot nyitott a magyar újságírás történetében. Maradandót elsősorban a szerkesztés tekintetében alkotott. „Csípős és kiméletlen tollával” támadta nemcsak a vallási türelmetlenséget, hanem az „erdélyi nagyurakat” is, és ezzel sok ellenséget szerzett magának. Széles levelezői hálózatot épített ki. Erdélyben legkevesebb 55 helységben volt egy vagy több levelezője. (1787–1792). Hű krónikása volt a francia forradalomnak (1789), amely eszméit csodálta. Lapjában sokat tett a nemzeti önérzet felélesztéséért, kritizáló hajlamával sok ellenséget szerzett, ezért cenzúravétség ürügyén eltávolították szerk. tisztségéből (1793). Egy ideig még Bécsben magántanítóskodott, majd hazajött Kv.-ra és ott élt haláláig. Gyümölcstermesztéssel és gyümölcsfa – nemesítéssel foglalkozott. A századfordulón szélütés érte, és családját is csak Barcsay Ábrahám tulajdonos támogatásával tudta fenntartani. Kv.-on a városi színházfelügyelő bizottság tagjaként támogatta a közművelődés ügyét, küzdött a magyarnyelvű színjátszás és drámaírás meghonosításáért. Ezekben az években írta meg önéletírását „Kolozsvári ABC, vagyis sok jó szérükön elhullott szalma és töredék, melyet unalmas óráiban összegereblyélt Létzfalvi Szacsvai Sándor” címmel. Kora egyik legjelentősebb m. politikai újságírója. Szatirikus röpirataiban éles vitákat folytatott. A M. Kurír M. Musa c. melléklapjának szerk. Kiad. Gyöngyössi János verseit (Bécs, 1790). Aforizmáit közli az Irodalomtörténeti Közlemények (1892). – F. m.: Az „Izé” purgatóriumba való utazása (H. n., 1786); Zakkariásnak, a pápa titkos író-deákjának az austriai tartományokban lett vallásbéli meg-világosításáról… (H. n., 1786); Hazafiak tüköre, Magyarok! a’ki jól köt, jól old (Pest-Buda-Kassa, 1790), szerk.: Gyöngyösi Jánosnak magyar versei (kiadta, Bécs, 1790); ford.: Kis és historikus catechismus vagy Luter Mártonnak azon kátéchismussa, melly a bibliabéli históriákat az evangyélika hittel és erköltsi tudománnyal edgyütt magában foglalja. D. Zeiler György Frigyes által német nyelven iratott. Magyarra fordíttatott Szatsvai Sándor által. (Posony, 1785.).
Irod.: Jakab Elek: Sz. S. (Figyelő, 1881); Kókay György: A magyar hírlap- és folyóirat-irodalom kezdetei (1780–1795) (Bp., 1970); Málnási; MÉL; MNL; Pintér; RNL; Róth: Született nyelvünkön; Szabó Miklós: Sz. S., az újságírás úttörője (V. Z., 1971. dec. 19.); Szabó Miklós: Sz. S. (V. Z., 1983. jan. 16.); Szabó Miklós; Szinnyei; ÚMÉL, ÚMIL.