SZENTIVÁNI Mihály, szentiváni, Szentiványi Mihály, álnevei: Csillador, Drant, Vándor

Nyárádgálfalva, 1813. máj. 30. – Kolozsvár, 1842. dec. 10. : költő, író, publicista. – Apja: Szentiváni Sámuel főkirálybíró, anyja Pálfi Zsuzsánna. – Székelykeresztúron, majd Kolozsváron tanult, 1833-ban ügyvédi oklevelet szerzett. Az 1834-i erdélyi ogy.-ről kéziratos tudósításokat készített. A diáktüntetések egyik vezére. Összeköttetésben állt a Pozsonyi országgyűlési ifjúsággal és az Országgyűlési Társalkodási Egylettel. Feketelistára került, nem kaphatott útlevelet és ezért tervezett külföldi tanulmányai meghiúsultak. 1837–1838 között bejárta Erdélyt, többnyire humoros úti jegyzeteit a Nemzeti Társalkodóban jelentette meg Vándor név alatt. 1840–1841-ben a Remény c. almanachot szerkesztette. Az 1841-i erdélyi ogy.-en az ellenzék politikája mellett szállt síkra, ellenfelei emiatt meghiúsították követté választását. 1841-től Kemény Zsigmonddal az Erdélyi Híradót szerkesztette. Versei (köztük számos dala), elbeszélései, cikkei és erdélyi úti jegyzetei a korabeli erdélyi folyóiratokban jelentek meg. Egyik legjelentékenyebb harcosa volt az uniónak, a demokrata elveknek. – F. m.: Szentiváni Mihály munkái (kiadták Kemény Zsigmond és Kriza János, Kolozsvár, 1843); Szentiváni Mihály összes költeményei (Bp., 1930).
Irod.: Antal Árpád: Sz. M. (Bukarest, 1958.); Gálos Dezső: A „Remény” történetéhez (Erdélyi Múzeum, 1915.); Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig (Bp., 1927); Szinnyei.