? 1927., † Mv., 2010. febr. 16.: labdarúgó, edző. – Kereskedelmi iskolát végzett Mv.-en. Gyermekként a bátyja hatására szerette meg a sportot, nemcsak a labdarúgást, de a jégkorongot és a kosárlabdát is. Édesapja az MTE alelnöke volt, különösen a futballért rajongott. A Dermagant kölyök csapatában kezdett (1947). Ezután a Locomotivában játszott (–1963) kétéves megszakítással, amikor a kv.-i Armatánál volt katonasága alatt. Hét évet játszott az első-, kilencet a másodosztályban először mint szélső, középcsatár, majd mint középhátvéd vált végképp elismertté. Románia válogatottjának is tagja volt (1953–55). Játszott a buk.-i Világifjúsági Találkozón (1953), ahol a román csapat a döntőbe került. Mint edző a Ştiinţa, Constructorul és az ASA ificsapatait irányította. Tanítványai között említhetők: Szöllősi László, Hajnal Gyula, Kanyaró Attila, Csiszér, Lokodi, Lukács Ede. Nyárádszeredában, Szovátán és a Ciocanunál edzősködött. Játszott az ASA öregfiúk csapatában (1982). Jégkorongozott a katonai szolgálat idején Kv.-on, a brassói Dinamónál majd Mv.-en A Constructorul csapatában, amelyet edzett is egy ideig. Évekig játszott a város kosárlabda csapatában. Felesége Márta kosárlabdázott, két gyermekük született.
– Irod.: Czimbalmos Ferenc-Attila: V. D. (1927–2010) (Nú., 2010. febr. 22.); Gh. Botezan: A Vakarcs testvérek – Ernő és Domokos (Nú. 2001. jún. 25.); ([Nekrológ] (Nú., 2001. szept. 24.).
©
Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület, Jakabffy Elemér Alapítvány, Transindex (1999–2021)
Honlapot készítette: PZSE