1641 † Beszterce, 1707. febr. 14., temetve Teleki Mihály mellett a gernyeszegi ref. templom padozata alatti kriptában (1707. ápr. 10., Rákóczi Ferenc mv.-i beiktatása alkalmával), újratemetve a ref. templom sekrestyéjébe kőszarkofágban (1908): nemes asszony, fejedelemné. – Veér György (1600–1671) és Bogáthy Zsuzsa lánya. Gudenus szerint V. András és Ugray Klára lánya. Férje: 1. Toldi Miklós, 2. Teleki Mihály (1661. febr. –), Erdély főkancellárja. Házasságukból született 13 gyermekük, fiai: Lajos, Mihály, László, József, Sándor, Pál; és hét lányuk: Anna, Zsuzsa, Krisztina, Kata, Judit, Borbála, Erzsébet. A gernyeszegi régi várkastélyban laktak, amelyet átalakítottak. A Teleki családnak udvarháza és szép parkja volt Uzdiszentpéterben. A Görgényi vár is Teleki tulajdonába került, férje titkára odakísérte ura holttestét a zernyesti csata után. A Thököly Imre vezette kuruc mozgalom idején gyermekeivel ott keresett menedéket. A görgényi várat megőrizte addig, amíg a Rabutin vezette osztrák csapatok elfoglalták a várat és a benne levő Teleki javakat elkobozták (1703). Felügyelte a leányai nevelését, oktatását, életre való felkészítésüket – az udvarban nevelkedő más kisasszonyokkal együtt. Teleki halála (1690) után még fiai sem alapítottak családot, így feladata volt a gyerekek nevelése, lányaik kiházasítása, a birtokok igazgatása. Adományából felépítették a mv.-i ref. temetőben Erdély legrégibb, cserefából, vasszeg nélkül épült ravatalozóját (1698), újjáépítették (1942), felújították (1987–88). Úrasztali terítőt ajándékozott a vártemplomnak (1695). Az orvostudományokban jártas volt, egész könyvet írt tele különböző betegségekre jó receptekkel.
– Irod.: Adamovits Sándor: 300 éves a legrégibb temetőszín (Nú., 1998. okt. 3.); Bakó Zoltán: In hoc tumulo requiescunt (Vásárhelyi Hírlap, 2008. jún. 13.); Bálint Zsigmond 2010; Bicsok–Orbán; Böjthe Andor: A Görgényi ev. ref. egyházmegye története [kézirat]; Csáky; Erdélyi testamentumok 4.; Fodor Ferenc 2000; Gudenus; Homonnai Betti: Veér Judit életrajza (Bp., 1914); Huszti András: Ó és Új Dácia …(Bécs, 1791); Időtár 1; Kelemen Lajos 2009, Keresztes Gyula: Ravatalozó épület (Nú., 1990. aug. 17.); Templomaink – lámpásaink (Nú., 1997. dec. 18); Magyar történelmi tár 8 (Pest, 1867–77); Magyary–Kossa 1, 3. k.; Magyaro. műemlékei 3. (Bp., 1905–15); Maros megye; Nagy Géza: Külföldön bujdosó erdélyi diákok levelezése (Kv., 1933); Nagy Iván; Péter H. M.; Péter H. M. 2013; Teleki Mihály levelezése (Bp., 1906–16); Teleki Mihály udvartartási naplója (1673–1681) (Kv., 2007); Tüdős S. Kinga; Maros – műemlékek; Veér család.; Weisz Szidónia: …a Teleki –nemzetség marosvásárhelyi levéltára = Telekiek; Wesselényi István.
©
Erdélyi Magyar Adatbank Egyesület, Jakabffy Elemér Alapítvány, Transindex (1999–2021)
Honlapot készítette: PZSE