WESSELÉNYI Józefa, hadadi br; § Bánffy János gr. felesége

Hadad, Aranyosgyéres, 1812. ápr. 21., † Kv, 1899. jan. 6, temetve Beresztelkén férje mellé: beresztelki birtokos, emlékirat- és naplóíró. – W. József (1769–1826) és malomvizi gr. Kendeffy Ráchel (1780–1840) leánya. Több lánytestvérével együtt családi körben nevelkedett, gyermekkorában már 4 nyelvet sajátított el. Férje br. losonczi Bánffy János, Küküllő vármegyei kormánybiztos főispán (Kv. 1834), akinek Szilágymegyében és az akkori Tordamegyében levő Beresztelkén voltak birtokai. Esküvő után Beresztelkén éltek. Gyermekei: Ferenc, Géza, Endre, Mária, Jozefa korán meghaltak; Zoltán MT megye főispánja (1841–1892), Polyxenia, Erzsébet királyné udvarhölgye (1835–1916), Rachel (1859–1936). Bánffy János a br. Wesselényi Miklós és Bethlen János táborához, az erdélyi szabadelvű ellenzékhez csatlakozott. Országgyűlési képviselő (1834 – Szék követe, 1848, 1869), majd állandóan részt vett Torda- és Kraszna vm. politikai életében, évtizedekig táblabíró. A szaporodó gyermekek nevelése, gondozása, a birtok és a háztartás vezetése foglalta le. A nagyvilág eseményeiről hírlapokból értesült. Férje az 1848-as márciusi mozgalmakat Kv.-on élte át, a családot is Kv-ra költöztette. Az országgyűlés feloszlatása után kinevezték Küküllő vármegye főispánjává, így Dicsőszentmártonban lakott, családját Mv.-re költöztette. Bánffy Jánosné itt élte át az 1848-as ősz izgalmait, a környéken történt rablások, gyilkosságok híreit. Naplót kezdett vezetni (1848. nov. 1. –). Gyermekeivel innen is menekülnie kellett, négynapi vándorlás után visszakényszerült az osztrák csapatok által megszállt városba. Itt élt 1849. júl. végéig, ekkor az orosz haderők benyomulásának hírére Tordán és Kv.-on át rövid ideig Szilágynagyfaluba menekült, majd Kv.-on érte az oroszok bevonulása. Férje bujkálni volt kénytelen. A beresztelki otthonukat kétszer is feldúlták, kifosztották az egyes mezőségi és szomszéd falvak lakói. Az anyagi veszteség mellett kolerában elvesztette két fiát, Ferencet és Gézát (1849. jún.). Visszatért Beresztelkére (1850 szept.) és megkezdte a szétrombolt otthon újjáépítését. Megőrizte hitét nemzete föltámadásában, s folytatta munkáját gyermekei nevelésében és gazdasági helyzetük újjáteremtésében. Időnként folytatta naplóját, amelyben beszámolt az abszolutizmus rémségeiről. Súlyos gazdasági évek voltak ezek. Később növekedett bizakodása a jobb jövőben (1859–). Férje kilépett falusi magányából, előbb a széki kerület képviselője (1865), majd Torda megye képviselője lett (1869–72). Mint képviselő az év első negyedét Bp.-en töltötte feleségével együtt. Ezután újabb megpróbáltatások érték: eltemette férjét (1873), fiát Endrét (1874. máj. 22). A munkában és az időben keresett vigasztalást. Bajor- és Franciao.-ba utazott Mária lányával. A beresztelki birtok kezelését Zoltán fia vette át (1877) és ő Kv.-ra ment (1877 elején). Abban az évben tavasszal Mária, ősszel Rachel lányát adta férjhez. Meghalt Mária lánya (1879), Beresztelkén temette, ott töltött még pár hetet, majd végleg Kv.-ra költözött (1880), a Külmagyar utcában házat vett és ott töltötte élete hátralevő részét. Újabb csapások érték: meghalt Jozefa lánya, és kevéssel ezután Zoltán fia (1896). Tovább folytatta naplója írását. Mária lánya végrendeletileg 12 000 Ft.-ot hagyott a mv.-i ref. koll.-nak, hogy amíg édesanyja él, addig a kamatokat életjáradékul neki fizessék. Ezt a pénzt népnevelési célokra fordította. Beresztelkén rendre felépítette a ref. elemi iskola és óvoda épületét (1886–), egy nyári gyermekmenhelyt létesített az EMKE óvodások részére (1896). Alapítványt tett a MT megyei Általános Tanító Testülethez és a Megyei Népnevelési Alaphoz. Segélyeket adott érdemes és szorgalmas tanítóknak és iskoláknak úgy, hogy a közoktatási célokra tett adományai meghaladták a 13 000 Ftr.-t (1896). 6000 koronás alapítványt tett fiai emlékére. A testület közgyűlésen emlékezett meg róla (1900). A forradalom eseményeit, személyes élményeit, Régen város feldúlását az Emlékirataim c. könyvben örökítette meg. Ezzel a művével belépett az irodalomba. A bevezetőből tudjuk, hogy 1857-ben kezdte írni és 1863-ban készen volt. A kézirat, melynek eredetileg Életemnek nevezetesebb időszaka címet adta, halála után került lánya, Kemény Kálmánné Polixéniához Marosvécsre. Az első vh. kitörésekor Marosvécs hadszíntérré vált A katonák behatolva a várba feltörték a kéziratait tartalmazó ládát, naplóit, leveleit és emlékiratát szétszórták. Az utóbb összeszedett Emlékiratot az írónő unokája, Bánffy János beköttette. A kézirat akkor kapta a Szabadságharc alatti élményeim címet. Az emlékirat az egyetlen magyar nyelvű nő által írt mű az 1848–49-es időkből. – F. m..: Báró Bánffy Jánosné, Wesselényi Jozefa bárónő emlékirata 1848–49-i élményeiről (Kv., 1931); Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa naplójegyzete = Székely vértanúk; Emlékirat: Báró Bánffy Jánosné, Wesselényi Józéfa bárónő emlékirata 1848–49-i élményeiről / Sajtó alá rendezte és bevezetővel ellátta Kelemen Lajos. Az utószót Sas Péter írta. (Kv., 2014.).
– Irod.: Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa bárónő emlékirata 1848–49-i élményeiről (Kv., 1931); Báró B. Jánosné emlékezete = Emlékkönyv, Gudenus; Kelemen Lajos 2009; Kempelen; Múltunkról; Ötvös; Paget; Pál-Antal–Szabó, 2.