WESSELÉNYI Miklós, § hadadi, br. id.

Megosztás:

Zsibó, 1750. dec. 11., † Zsibó, 1809. okt. 25.: kapitány, főispáni helyettes. – Wesselényi István (1708–1751), cs. k. kapitány és br. Dániel Polixena (1720–1775) fia. Neje 1777-től: nagyajtai Cserei Ilona (1754–1830). Hasonnevű fia (1796. dec. 30. – 1850. ápr. 21.). Tanulmányait Cornides Dániel és Deáki Pál nevelők ügyelete alatt kezdte, majd a kv.-i ref. főtanodában végezve, a katonai pályára lépett és a Barkó-huszárezredben szolgált, mint kapitány Galíciában állomásozott (1772–).Túlfűtött természete miatt szélsőséges tettekre ragadtatta magát, és emiatt lemondani kényszerült, gazdálkodni Zsibóra vonult. Testalkatát és hatalmas testi erejét a Wesselényiektől örökölte, és ennek tudatában indulatait nem tudta fékezni. Híres vívó volt, és férfias nagy lélek nyilatkozott meg tetteiben. A túlhajtott mulattságok időtöltése mellett azonban nem feledkezett meg a tudományokról sem. A francia írókkal foglalkozott, és különösen Voltaire-ért rajongott. A szabadságeszmék iránt mindenekfelett lelkesedett, s ez hozta összeütközésbe Haller gróffal, ki ellen formális hadat vezetett és a Haller-várat védő kapitányt elfogatta. Ezen jogsértésért II. József Kufsteinba záratta. Nyolc évi fogság után, neje közbenjárására szabadult ki (1789). Az 1791-i erdélyi országgyűlésen tüzes szónoklataival az ellenzéket is maga mellé sikerült hangolni, és ettől kezdve minden országgyűlésen szerepelt (–1809). Közép-Szolnok főispánja lett (1804). Az irodalom vezérférfiaival állandó élénk összeköttetést tartott. Különösen az erdélyi magyar színészet érdekében munkálkodott, és mint a kolozsvári „Nemzeti Já’dzó Szini Institutumnak ügyelésére, a’ Tkts. Ns. Ország Rendéitől rendeltetett Commissio” elnöke, mv.-i vonatkozásokban is élénk tevékenységet fejtett ki. 1803-ban, a mv.-i Theatralis Commissióval (gr. Teleki Mihály, marosszéki főkirálybíróval) egyetértve, a kolozsvári színésztársaság mv.-i nyári vendégszerepléseinek lehetőségét egyengette. Ugyancsak 1804. márc. 26-án, egy Zsibón kelt levelében megkereste a mv.-i tanácsot, hogy a kv.-i színésztársaságot, ez alkalommal is, mint első ízben, lássa szívesen. Külön eseményszámba ment ez év szeptemberében itteni látogatása, amikor a város részéről illő fogadtatásban részesült. Több napi itt-tartózkodása alatt vendégül tartotta a színésztársaság tagjait. Tiszteletére, egyben neve napjára, 1804. szept. 10-én bemutatta a társaság a nagy pártfogója által lefordított Collin Regulus-át, mely előadás alatt a darab fordítóját és magas vendégét melegen ünnepelte a város közönsége. 1809-ben a közszerepléstől visszavonult, azon mellőzésért, hogy a Leopold-féle diplomával nyert szabadalommal nem őt választották az erdélyi rendek a mezei hadak tábornokának. – Lefordította Collin H. J.: Regulus c. római tört. szomorújátékot 5 felvonásban, mely darab Mv.-en színre került 1804. júl. 29-én, és a fordító jelenlétében szeptember 10-én.
– Irod.: Enyedi: Erdélyi m. színjátszás; Időtár 1; Krón. Füz. (1939, 4/9); Pál-Antal 2009.