ZILAHI SEBESS András; Sebes András

Megosztás:

? † Mv., 1719.: ref. lelkész, tanár. – A hagyomány szerint Z. Sámuel sírjában van eltemetve, de koporsókövét megtalálták a ref. temetőben (1943). – Zilahi Sebess János, zsibói pap fia. Felesége: Komáromi Zsófia, aki férje halála után a Kakasd községben lévő kis birtokára vonult és nagy nyomorban éltek. Két gyermeke közül: István († 12 évesen, Székelykakasd, 1719 után); József, gyulakutai pap. – Tanulmányait a kv-i Ref. Koll.-ban kezdte (1690), majd a franekeri akadémián végezve (1699). Bánffi György udvari papja lett, majd Némethi Mihály helyére, a kv-i Ref. Koll.-ba, a filozófia és nyelvek tanítására hívták meg (1709), állását csak később foglalta el (1714–16). Gyulafehérvárra ment (1916–17), a Sárospatakról kiüldözött iskolának második vándorlásában vezére lett. Egyedül vezette a gondjaira bízott intézetet, szellemi, anyagi ügyeit és tanította a teológiát, filozófiát, a nyelveket, stb., de amikor Szathmári Paksi Mihály tanártársa lett (1716), már csak a teológiát tanította. Gyulafehérvári tanársága idején unokatestvéreivel nyert címeres nemeslevelet (1715. szept. 7.). Gyulafehérvárról intézetével útnak indult Krakkóba, majd ötvened magával Mv.-re érkezett az elűzött koll. első csoportja élén (50 személy – 1716. dec. 2.), ahol előbb mint vendég, azután, amikor egyesültek a mv.-i particulával, újból megkezdte tanári hivatását (1718. ápr. 30). Neki köszönhető, hogy az annyit hányatott és zaklatott iskola nem züllött szét, és megvethette lábát Mv.-en. A nagy pestisjárvány áldozata lett (1719). – F. m..: Dissertatio metaphisica de cultu dei rationali. Pars. I-a. Pars. altera. (Franequerae, 1699); Barcsai Ábrahám fölött tartott latin oratio, 1716. ápr. 26.(Kv., 1721); A régi nagy Bethlen háznak homályba érkezett szövétneke, a’ néhai méltgs gróff bethleni Bethlen László uram…. szomorú halálában. Mellyet, magyar oratzioba foglalt és az emlitett ur hideg tetemének, a’ Bethlenek ősi keresdi temetőjekbe való betakarításának alkalmatosságával a’ sir előtt elmondott… 1717 észt. (Kv., 1717); Pápai Páriz Ferencz halálára latin vers. (1716.); Szathmári Német Sámuel halálára latin vers. (1718).
– Irod.: Erdélyi féniks; Halotti beszédek; Időtár 1; Krón. Füz. (1940, 4/10); Koncz; Parádi; Pálmay; Salamon József: De statu Evclesiaae Evangelico-Reformatae in Transilvania (Claudiopoli, 1840); Szinnyei.