A gyulafehérvári mese. 1946. március 14., 60. sz., 1.

Részletek a kolozsvári Világosságban megjelent, Válasz a Patriának c. cikkből. A Nemzeti Parasztpárt kolozsvári lapja az 1918. december elsejei gyulafehérvári egyesülési gyűlésre hivatkozik, amely határozatában kimondta a nemzeti kisebbségek szabadságát is. Csakhogy az erdélyi magyarság azóta tapasztalhatta, hogy „Gyulafehérvár nem politikai valóság, hanem csak szép mese.” Ezzel szemben a nyers valóság a román nacionalizmus volt, s látnunk kellett, hogy „ez a nacionalizmus kiveri a magyar munkást a gyárakból, a kisiparost a műhelyéből, a hivatalnokot az íróasztal mellől, s a földművest reménytelenül ragasztja bele a nyomorúságba.” Ennek a soviniszta szellemiségnek a képviselője Maniu volt, s hordozója maradt tovább a vasgárda és a szélsőjobboldal bukása után. E szellemiség ellen folytat keserves küzdelmet a MNSz. „Igen, az a szellem valóban mérgez és pusztít, mert éleszti, fokozza a két egymásrautalt nép fiai közötti gyűlölködést.” Éppen ezért „a magyar nemzetiségnek arra az oldalra kell állnia, ahol ez ellen uszító, uralkodni vágyó, szupremációt valló nacionalizmus ellen küzdenek, mert csak így remélhet egyenjogúsítást, ami a két nép közötti béke alapja.”