A magyar jövő alapjait a szegény földműves rétegek képezik. Tanulságos adatok egy székelyföldi kisközség népesedési mozgalmából. 1947. július 17., 156. sz., 3.

Az alsóháromszéki Szotyorban, alig ötszáz és egynéhány lélekszámú faluban negyedszázad alatt, a NE1910 és 1947 között 330-an születtek, a NE0168-an haltak meg, a szaporulat 162 lélek volt, több mint 30 százalék. „Van a faluban harmincegy földtelen család, s született ezeknél a huszonöt év alatt 144 gyermek. Tehát egy családra átlagosan esik szinte öt gyermek. Van harmincöt törpebirtokos család, s ezeknél született 94 gyermek, egy családra esik három gyermek átlagosan. Van harmincnyolc kisgazda család, s ezeknél született 42 gyermek. Tehát, egy családra alig jut több egy gyereknél! Íme, az egyke! Van hét nagygazda család 9 születéssel, egy családra itt is alig esik átlag egy gyermeknél több. Amint látjuk, a földbirtok növekedésével – fordított arányban csökken a gyermekek száma… Az iparos családoknál már felszökik az átlag családonként három gyermekre, az értelmiségi családoknál kettőre esik.” A riport sugallata: elő kell segíteni azt, hogy az eddig háttérbe szorított szegényebb rétegek „egész munkaerejükkel bekapcsolódhassanak a nemzetépítés és jövőformálás nagy munkájába”.