Szárazajtán jeltelen sírok, özvegyek és árvák vádolják Maniut. Helyszíni riport a Maniu-gárdák vérengzéseinek színhelyéről. 1947. október 2., 221. sz., 3.

Bemutatja az 1670 lakosú, eldugott háromszéki falut, amelynek népessége 80 százalékban magyar, 20 százalékban román, de az utóbbiak is magyarul beszélnek. Földbirtokos nem volt, él itt két nagyobb gazda, a többi kisgazda, s van vagy húsz földtelen család. Felidézi a második világháború végének eseményeit, a bécsi határ menti csatározásokat, mikor a falu népe egyaránt gondjaiba vette a magyar és román sebesülteket. Részletesen leírja 1944. szept. 26-nak véres hajnalát, mikor a Maniu-gárda, Olteanu Gavril vezetésével, tizenhárom szárazajtai ártatlan székelyt kivégez fejszével és géppuskával. Név szerint megidézi az áldozatokat. „A falura rémület és gyász szakadt. Maniu minden magyart ki akart irtani. A félrevezetett, megtévedt (román) helybeliek vezették a minden emberi mivoltukból kivetkezett gyilkosokat.” Mindezekre abból az alkalomból emlékeztet a riporter, hogy a Kommunista Párt, a Magyar Népi Szövetség és az Ekésfront megyei kiküldöttei népgyűlésen ismertették Iuliu Maniu és a feloszlatott Nemzeti Parasztpárt bűneit. „A padokon feketébe öltözött özvegyek sírnak.” A helyi görögkeleti pap, Parate ugyan megvádolja a megyei kiküldötteket, hogy „hamis úton járnak”, de a nép egyhangúan követeli: „Halál Maniura és bérenceire!”