Vlădescu-Răcoasa nyilatkozata a nemzetiségiek szerepéről az új, demokratikus Románia felépítésében. „Semmiféle soviniszta vagy faji előítélet nem érvényesülhet a kormányintézkedésekben”. 1944. november 14., 18. sz., 4.
Az újonnan szervezett nemzetiségi minisztérium vezetője nyilatkozott a bukaresti sajtónak. „Kötelezettségeink a velünk lakó másajkú nemzetiségekkel szemben ugyanazok, mint a román néppel szembeni kötelezettségeink.” Majd befejezésül: „Románia nem jelenhet meg a béketárgyalásokon, ha kisebbségeinek sérelmei vannak, nem élveznek teljes jogegyenlőséget és erkölcsi s politikai szempontból megvetésben részesülnek, hanem csak ha már megszűnt minden feszültség és megvalósult az igazi egyetértés a formailag és ténylegesen is elismert valamennyi együtt élő nemzetiség között.”