Tetemrehívás a csíkszentdomokosi vesztőhelyen. Kurkó Gyárfás jelenlétében szentelték be a Maniuék által legyilkolt székelyek sírját. „Az áldozatok kiömlő vére örök tanúság arra, hogy ez a két nép nem lehet ellensége egymásnak.” 1946. november 14., 259. sz., 1–2.

Kurkó: „Törekvésünk az volt, hogy a MNSz ne osztályok pártja, hanem a magyarság egyetemes politikai szervezete, igazi népi szövetsége legyen, amelyben helyet kell foglalnia minden becsületes magyarnak, aki híve a békének és szeretetnek, tekintet nélkül arra, hogy milyen politikai árnyalathoz vagy egyházi felekezethez tartozik.” A tizennégy áldozat emlékére tartott gyászünnepségen a riporter egy öregasszony szavait jegyezte fel: „Mikor már úgy megverték őket a községházán, hogy csupa vér volt a testük és a ruha cafatokban lógott róluk, akkor lehúzták a cipőjüket és megosztották egymás közt, mint a latrok tették. Olteanu Gavril, a Maniu-gárda vezetője kiadta a parancsot, hogy főbe kell lőni őket. Kényszerítették a népet, hogy kimenjen az elítéltekkel a Gábor-kertbe, és megássák a gödröt.” A kivégzésnél a nyolcvanéves György Józsefnét hagyták utolsónak. „Könyörgött, oldják el megkötözött kezét, hogy keresztet vethessen, mielőtt a hosszú útra elindul, de a Maniu-pribékek szívében nem volt irgalom…”