A MNSz harcol a moldvai csángók magyar imájáért. Reakciós katolikus papok a sátán nyelvének nevezik a magyar szót. Töviskoszorú a leányanyán, gyeplő az anyák szájában, harangkötéllel összekötött hívek, egyházi átok a magyar könyörgésért és egyéb rémségek a csángóvidéken. 1947. augusztus 14., 179. sz., 5.

Czikó Nándor MNSz-képviselő újabb látogatása a moldvai csángó-magyarok között, együtt a Román Kommunista Párt és az Ekésfront meghatalmazottaival. Megalakultak a Magyar Népi Szövetség helyi szervezetei. „Lészped népének késhegyig menő harcot kell vívnia anyanyelvéért. Küzdenie kell még azért is, hogy anyanyelvén imádkozhassék, hogy anyanyelvén temethesse el halottait. De ezt a harcot már nem a hatóságokkal kell vívnia. A reakciós önkényuralom elsöprése után a demokratikus Groza-kormány hatóságai lehetővé tették számára a szabad nyelvhasználatot. Minden hatóság a legteljesebb jóindulattal kezeli a csángók ügyét, és támogatják őket az anyanyelvért vívott harcukban.” A riport említi Minucz pátert, akiért rajongott a nép. „Ő magyarul prédikált és imádkozott. Az emberek sírtak a templomban az örömtől és meghatottságtól. De Minucznak mennie kellett, a iași-i püspökség utasítására.” Utóda Simon Ferenc „egy csángóból nevelt janicsár” üldözni kezdte a magyar nyelvet, a „sátán nyelvének” nevezte. A csángók le is térdeltek eléje, könyörögve anyanyelvükért, hiába. Erre a templom előtt magyarul imádkoztak. Simon Ferenc azonban bottal kergette szét őket. „Visszajön Maniu, és jaj lesz azoknak, akik magyarul beszélnek” – fenyegetőzött a janicsár pap. Pedig a község népe – mikor erről megszavaztatták – 310:92 arányban a magyar nyelv mellett döntött. A főispán utasítást adott, hogy az anyanyelv használatában senki ne gördítsen akadályt. Lészpedi csángók küldöttségbe mentek Iașiba, a püspökségre, ahol deportálással fenyegették meg őket. Végül is „előzetes, homályos kijelentései után a iași-i püspök 1947. május 17-én írásban is engedélyezte a magyar nyelv használatát”, de Simon Ferenc a küldöttség hazatérése után több férfit és nőt kiátkozott az egyházból. Mikor megalakult a lészpedi MNSz „egy kommunista képviselő és a megyefőnök szóltak az egybegyűltekhez, szerencsét kívánva munkájukhoz. A népgyűlés megéljenezte őket, megértve, hogy a román demokrácia síkra száll a magára maradt népért.” Lészped után Klézsén tartottak alakuló gyűlést. „Amikor Czikó Nándor magyarul kezdett beszélni, figyelmeztették: ne tegye, mert tilos a magyar szó. Nem akarták elhinni, hogy valakinek nem lesz bántódása, ha magyarul beszél.
Ferdinánd csángó községben (most: Nicola Bălcescu) egy Gherguți nevű pap „a magyarul imádkozni akarókat úgy bünteti, hogy istentisztelet alatt fekete keresztet rak a hátukra, összekötözteti a kezüket a harang kötelével, és a miséről kitóduló nép leköpdösi őket. A régi neve Gyerkó András volt, és a vasgárdista időben zöld inget viselt.” A riport befejezése optimista: „Az ország demokrata érzelmű tömegei érdeklődéssel fordulnak a mintegy félszázezernyi csángó felé. A fehér inges, vörös öves magyar földműveseknek a demokrácia mai kibontakozása tette lehetővé a szabad nyelvhasználatot.”