Építő egység – nem elzárkózás. Egység felé tart a falusi dolgozó ifjúság. 1948. február 15., 36. sz., 4.

A különböző eddigi szervezetek – így a Magyar Népi Szövetség ifjúsága – helyébe lépő egységes parasztifjúsági szervezetben a magyar reakciósok „veszélyeket szimatolnak. Sajátosan magyar kultúránk épségét féltik”. Az öntudatlanabb földműves ifjak még nem tudják felmérni az egységesítés jelentőségét. Szerző döntő érvként említi az imperializmus elleni harcot, az építő egység megteremtésének fontosságát, „nemzetiségre való tekintet nélkül”, a hatalmas arányú romániai politikai fejlődést, az államhatalom azonossá válását a dolgozó osztályokkal, a királyság megdöntését. „Románia népei örömmel dalolva építenek maguknak új és boldog országot.” Ezt az építést gyorsabb ütemben csak egységesen lehet végezni. „Azt mondják ezek a »kultúrféltők«, hogy az említett egységesítés az »elnemzetlenítés« veszélyeit rejti magában. Hogy gazdaságilag megerősödünk ugyan, de népi kultúránk fogja megsínyleni. Oh, az okosak! Készakarva sem lehetne nagyobb ostobaságot kitalálni… Két alapvető ténnyel nincsenek tisztában az illetők. Nevezetesen azzal, hogy az »elnemzetlenítés veszélye« egyenes arányban tűnt el a fasizmus megdöntésével, és maradványainak az országból való kiseprésével. Továbbá: a nemzetiségi kérdés a népi demokráciánk nagy kérdéseinek egyike. Kiteljesedése pedig olyan ütemben halad előre, amilyen ütemben erősödik az ország gazdasági alapja.” Szerző a népi kultúra fogalmát kívánja tisztázni, megállapítva, hogy „az új társadalmi feltételek pedig új embert és új kultúrát teremtenek”. Ennek illusztrálására említi, hogy többé nem születnek ilyen népdalok: Béres legény vagyok, béresnek születtem. „Az új népdalból – hogy ennél a példánál maradjunk – többé nem az elnyomott nép nyomorúságos életének búja-bánata, hanem az új értelmet nyert alkotómunka és a nyomában fakadó boldogabb élet öröme fog kicsendülni.” Ostorozza a „népimádókat”, akik képtelenek megérteni mindezt. „Ezek a »népimádók« azt gondolják, hogy a cifraszűr pusztulása feltétlenül együtt jár a benne lévő ember pusztulásával; azon siránkoznak, hogy a román nép fiaival közösen rendezett műsoros délután elsekélyesíti a paraszti kultúrát, elkoptatja a nyelv szépségeit, gyengíti a nemzeti öntudatot. Hát igen! Gyengíti – és lassan kifésüli a lelkükből a sovinizmus utolsó maradványait is –, de nem az egészséges nemzeti tudatot. Ezek az elemek mindenképpen csak kárára lehetnek mind a dolgozó magyar népnek, mind pedig a román demokráciának. Küzdenünk kell ellenük. A meggyőzés, vagy ha kell, a szigorú tisztogatás fegyverével. A romániai falusi ifjúság egységét pedig rövid időn belül megvalósítjuk.”
(Sütő András későbbi írói művei, elsősorban a hetvenes, nyolcvanas éveken írottak, élesen ellentétesek a húszéves fiatalember nézeteivel. Ne feledjük azt sem, hogy 1948-ban Sütő ifjúsági aktivista volt, ebben a cikkében is mozgalmi emberként jelentkezik – a MNSz központi ifjúsági bizottságának munkatársa, ilyen minőségében szólalt fel a MNSz sajtófelelőseinek bukaresti értekezletén, Kapcsolódó cikk 1 – mozgalmi tételeket ismétel, majdnem szó szerint ugyanúgy érvel [az elnemzetlenítés veszélye a fasizmus bukásával egyszer s mindenkorra megszűnt, a sajátos magyar hagyományokat nem a románság részéről fenyegeti veszély, hanem a magyar reakció elszigetelődési kísérleteitől], mint ugyanazon lapszámban, egy oldallal előbb a lap főszerkesztője, Paál János, Együtt, egységben című, a női szervezetek egyesítését ünneplő cikkében, lásd Kapcsolódó cikk 2 Nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy éppen Paál János – aki a tisztogatás, az ideológiai éberség jegyében vette át Szabédi László helyét a lap irányításában – szerkesztés közben írta bele Sütő cikkébe a saját írásában is felhasznált sablonokat. A „beírások” akkoriban jöttek szokásba az erdélyi magyar szerkesztőségekben, éppen a „kellő ideológiai elmélyítés” nevében. Az esetleges szerkesztői beavatkozást csak az eredeti kézirat dönthetné el, Sütő András azonban ezt a cikkét, az abban az időben írt más publicisztikai megnyilvánulásaival együtt – a Népi Egység hasábjain három jelent meg közülük 1948 januárjában és februárjában – nem vette fel 1980-ban a Kriterion Könyvkiadónál közreadott Évek – hazajáró lelkek című, 1953 és 1978 között írt cikkeinek, naplójegyzeteinek kötetébe, amelyben régi írásait mai szemmel hosszan meg is kommentálta. 1948-as cikkeinek kihagyását értelmezhetjük ezeknek az írásoknak a megtagadásaként is.)