FARKAS Péter
? † ? : városi előljáró. – Mv.-en utcakapitány (1735), piacfelügyelő (1739), közvádló (1759). Irod.: Pál-Antal 2006
FARKAS Péter
? † ? : bíró. – Makfalva falusbírója. Részt vett Pesty Frigyes egész Mo.-ra és Erdélyre kiterjedt helynévgyűjtésében (1864–65). Irod.: Pesty 2014
FARKAS Péter, Pierre Farkas
Tövis, 1902. aug. 28., † Párizs, 1982. dec. 28.: feltaláló. – A székelyhodosi F. Lajos (vasúti pályafelvigyázó, fékező, raktárnok, majd állomásfőnök Deményházán, a kisvasútnál), és Máthé Mária fia. Testvérei: hat fiú és két leány. Fia: Jean-Pierre Farkas, újságíró, szerk. -ő, a France Inter rádió igazgatója, majd a Radió France helyi
FARKAS Piroska
? † ? : tanár. – A szászrégeni M. Tannyelvű Pedagógiai Iskolában tanított (1951–56). Irod.: Szabó K. Attila
FARKAS Róbert
1882., † Auscwitz, 1944.?: ügyvéd, dr. – Az általános és egyenlő választójogokért helyi szervezet alakult Mv.-en Választójogi Szövetség fiókszervezete, ennek az előkészító bizottságban tevékenykedett (1910). A Good Templar, alkoholellenes mozgalom helyi vezetője (1913). A Zord Idő szerkesztő-bizottságának tagja. Az Erdélyi Helikon mv.-i tagjai közt szerepelt (1930). Nem esküdött fel a román
FARKAS Rudolf, §
? † ? : kereskedő. – Sógorai: Goldenfeld Samu, a 22. h. gy. -e. katonája, az orosz harctéren hősi halált halt; Weisz Mihály, hadirokkant. – Szászrégenben élt. Tényleges katonai szolgálatot teljesített (1907–10). Törzsőrmesterként részt vett az I. vh.-ban (1914. aug. – 1918. nov.) a gyulafehérvári 50. gy. -e.-ben, I. o. számvívő
FARKAS Samu, bisztrai
1878., † ?: mv.-i lakos. – Nemesi rangot kapott (1910. okt. 5.). Mv.-ről feleségével (1885–) együtt deportálták (1944. máj. 29.). Irod.: Mv. zsidósága; Újvári
FARKAS Sámuel
? † 1850.: nemzetőr kapitány. – Felesége: Danielovics Anna (1804.?- Mv., 1882. jan. 19.), özv. 32. éve. Leányuk Farkas Juliánna, Lénárt Domokosné. – A mv.-i polgárőrség alkapitánya (1848. ápr.). Irod.: Gyászjelentő; Időtár 2; Pál-Antal 2009
FARKAS Sámuel
Mv., 1883., † ? : termény-kereskedő. – Iskolái elvégzése után, mint gazdasági intéző, 21 évet töltött el gr. Somsich Tihamér földbirtokán Kiskenden, azután önálló kereskedő lett Mv.-en. Az első vh.-ban az olasz fronton harcolt. Mv.-ről feleségével (1887–) együtt deportálták (1944. máj. 29.). Irod.: Mv. zsidósága; Székelyföld í. k.
FARKAS Sámuel
Segesvár, 1895., † ?: vállalkozó. – Apja: Sándor. Testvérei: Gábor, Mózes. – Középiskolái elvégzése után a bécsi exportakad. -án tanult, majd a sékelyudvarhelyi családi fatelepet, a Farkas Sándor örököseit, testvéreivel (Gábor, Mózes) közösen vezettek. Irod.: Székelyföld í. k.
FARKAS Sándor
? † ? : adományozó. – A küküllőpócsfalvi ref. egyháznak ón boroskannát adományozott (1714–49). Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 3.
FARKAS Sándor
? † Mv., 1972. nov. 6.: építész. – A Mezei Sándor L-alakú házát tervezte a mai Dorobanţilor u. 20. sz. alatt (1925). Az évek során eszközölt sok átalakítással megfosztották minden díszítéstől. Irod.: Man: Tg. M. 3
FARKAS Sándor, borbereki
Dedrádszéplak, 1889., † ? : földbirtokos. – Kereskedelmi érettségit Kv.-on tett. Banktisztviselő Tekén, mint önálló kereskedő Székelyudvarhelyen tevékenykedett. Visszatért családi birtokára Dedrádszéplakra (1919–), itt udvarháza volt és önállóan gazdálkodott. A helyi Hitelszövetkezet igazgatója. Az első vh.-ban a II. ezüst vit. é. és a Károly Csapatkereszttel tüntették ki, mint hadnagy szerelt le.
FARKAS Tamás, borbereki
? † ? : nemes. – Nemesi család tagja. A székelyek alispánja (1493). Irod.: Bíró Donát; Pálmay
FARKAS testvérek
fényképészek. – Műtermük Mv.-en az Arany János utcában volt. Irod.: Miklósi-Sikes
FARKAS Theodor
? † ? : gör. kat. pap. – Ioan Bob püspök Hodákba helyezte szolgálni (1822. márc. 7. –). Irod.: Dobozi
FARKAS Viktor
? † ? : r. k. pap. – Plébános. A Lunián-párt marosmegyei szervezete tagja, ennek nevében adta ki a könyvecskéjét (22 p.). – F. m.: A Romániai Radikális Paraszt (Földmíves) Párt harcosainak olvasókönyve (Magyarrégen, 1935). Irod.: Gulyás
FARKAS Zacharie, Lupu Zaharie
? † ? : gör. kat. pap. – Ioan Bob püspök Hodákba helyezte szolgálni (1799. márc. 17. –). Valószínű az ő leszármazottja Lupu Zaharie ort. pap, aki szintén Hodákban szolgált (1882 k.). –Irod.: Dobozi
FARKAS Zalán
1855.? † Mv., 1912. dec. 1.: hivatalnok. – Felesége: Nagy Ilona. Fiai: Jenő és Domokos. – Vármegyei irodai segédtiszt. Irod.: Gyászjelentő
FARKAS Zoltán
Mezőménes, 1928. jan. 17, † Mv., 1989. ápr. 17.: tanár. – A mv.-i tanítóképző elvégzése után szülőfalujában tanított (1946–49), majd a kv.-i BTE Pedagógia-lélektan karán szerzett tanári diplomát. A kv.-i egyetem társadalomtudományi tanszékén lektor, a Filozófiai tanszék munkatársa (1955–). A tudományos ateizmus kérdéskörében szakosította magát; vallásszociológiai tanulmányai napilapokban és folyóiratokba
FARKAS Zoltán, dr.
Mv., 1933., † Mv., 2009: orvos. – Felesége: Farkas Tatjána (1934–2009). Mv.-en végzett az OGYI orvos karán (1956). A felcseriskolában érettségizett, a Sanepidnél dolgozott , majd beiratkozott az OGYI Gyermekgyógyászati Karra. Orvosi diplomát kapott (1967). Általános orvosként dolgozott Máramarosban tíz évet, Segesváron két évet, nyugdíjazásáig Balavásáron, 76 évesen fejezte be
FARNASI VERES Benedek
? † ? : birtokos. – Mátyás király megerősítette tulajdonjogát Magyarfülpös, Szászfülpös és Unoka falvakra (1459. júl. 13.), majd hűtlenség vádjával elkobozta (1467. nov. 1–2). Irod.: Magyarfülpös
FARNASI VERES Dénes
? † ? : küküllővári várnagy. – Végrendeletileg 12 aranyforintot juttat egy zsoltáros könyv visszaváltására, 16 és fél márka ezüstöt hagyott egy kehely készítésére a mv.-i Szűz Mária templomnak (vártemplom) és utolsó kívánsága hogy a ferencesek kámzsájába temessék el Vásárhelyen (1453). Irod.: Időtár 1
FARTZÁDI Károly
? † ? : segédtanító. – Sóváradon tanított (1842–1844). –Irod.: Imreh Barna
FARTZÁDI Lörinc
? † ? : ref. pap. – Mezőcsávásban (1692–1699) Csitszentivánban (1701-02), Lőrincfalván (1710), Káposztásszentmiklóson (1712–24) ref. lelkész. Irod.: Imreh B.
FÁTYOL Ella,
Mv., 1955. † ? : grafikus. – Bukarestben a Képzőművészeti Akadémián végzett. Hazai tárlatokon szerepelt. Irod.: Szabó–Kállai
FÁTYOL Tibor
Kv., 1935. okt. 9. † Mv., 2017. jan. 5.: zeneszerző. – karmester. – Szülővárosában végezte tanulmányait és oklevelet a Gheorghe Dima Zeneművészeti Egyetemen zeneszerzés-karmesteri szakon végzett. Több város művelődési intézményének munkatársa, majd Mv-en a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán és a Maros Művészegyüttes művészeti titkára (1978–1990). A Mv.-i Nemzeti Színház magyar tagozatának
FÁY Andor
Szászrégen, 1896., † ? : dr. jur., miniszteri osztálytanácsos. – A Füldművelési Minisztérium szolgálatába lépett (1919), mint osztálytanácsos a vízügyi osztályon dolgozott (1944). Cikkei: a Vízügyi Közlem., Öntözésügyi Közlem.-ben. Irod.: Gulyás
FÁY Blanka, Pekri Gézáné
? † ? : elnök. – Férje: Pekry Géza (1885–1965). – Dicsőszentmártoni közéleti személyiség. A küküllői Ref. Egyházmegye és helyi Nőszövetség elnőke, az Erdélyi Ref. Egyházkerület Nőszövetségének alelnöke, a M. Nőegylet elnöke. Irod.: EM; Marosi-KZST
FÁY Elvira, Dósa Istvánné
Felsővisó, 1889. márc. 31., † Szováta, 1979. nov. 29.: gyógyszerész. – F. András és Teréz leánya. Férje: primor makfalvi Dósa István. Fiúk: D. András (1916- Szováta, 2002. szept. 4.). – Kv.-on és Bp.-en tanult és Bp.-en kapott gyógyszerész oklevelet (1910. jún. 16.). Krasznán volt gyógyszerész (1910–11. jan. 15.), Kv.-on az
FÁY Ida
Mv., 1872. máj. 8. † ? : színésznő. – Színpadra lépett Völgyi Györgynél (1890). Irod.: Schöpflin
FAY Márton
Bolkács, 1724. szept., † Magyarsáros, 1786. márc. 13.: ev. lelkész. – Tanult a medgyesi gimn.-ban (1740–), a hallei egyetemen (1747–). Kántor és leányiskolai tanító Medgyesen (1749–), ahol egyházi énekszerzéssel is foglalkozott. Segédlelkész Medgyesen (1757–), lelkész Sáros-ban. A legjelentősebb gyűjtők egyike volt, akinek Erdély történetére vonatkozó eredeti és másolatból álló oklevél-gyűjteménye
FÁY Piroska, Boronkayné
Mv., 1872., † ? : színésznő. – Színpadra lépett (1888. ápr. 1. -nyugdíjazásáig, 1916. nov. 6.). Irod.: Schöpflin
FAY Ştefan J., br., álneve: Ştefan Andrei (1956-ig)
Szőkefalva, 1919. júl. 2., † Nisa , 2009. jún. 26.: író. – Joseph de Fay diplomata és Kemény Gabriella fia. Buk.-ben tanult, az elemi után (1926–30) a Dealul Kolostor Katonai Líc.-ban folytatta tanulmányait (1930–35), majd 2 évig a Szépművészeti Akad. hallgatója szobrász szakon (1937–39), mesterei Corneliu Medrea és Ion Jalea. Párhuzamosan
FAYON, Madeleine, § Baciu Teofilné
? † ?: tanárnő. – Anyja: Mme Fayon. Férje: Baciu Teofil ügyvéd. – Az I. vh. után érkezett Franciao. -ból (1931–) tanárnő anyjával, francia nyelvet tanítani. A mv.-i gimn. -okban, a Papiu és Unirea líc.-ban tanítottak. Özv. Pasoni Gáborné villáját bérelték ki, és francia nyelvű líc. -ot és leánynevelő intézetet
FAZAKAS Béla, §
Abrudbánya, 1926. júl. 22. † Mv., 1998 2019 : orvos egyetemi tanár. – F. Béla lelkész és Tomcsik Mária (1870–1950) fia. Felesége: Orbán Gizella (1939–2019). Leánya: F. Éva Rozália gyógyszerész. (1949–1999.). – A középiskoláit Abrudbányán, Kv.-on, Nagyenyeden végezte. Orvosi oklevelét a MOGYI-n szerezte meg, ugyanitt az orvostudományok doktora (1962). Előbb gyakornok
FAZAKAS Dénes A.
Nyárádremete, 1895., † ? : falubíró. – Édesapjánál tanulta a mezőgazdaságot, majd önálló lett (1920–) Nyárádremetén. Az első vh.-ban az olasz, orosz, francia fronton harcolt mint szakaszvezető, az I. ezüst vit. é. A II. ezüst v. é. és a Károly Csapatkereszt kitüntetettje. A község birája (1933–). Irod.: Székelyföld í. k
FAZAKAS Endre
1929., † Dicsőszentmárton, 2020. ápr. 20. : unitárius egyházközség lelkész-esperese. – Dicsőszentmártonban lelkész 60 évig. Irod.: Nekrológ (Nú., 2023. ápr. 21.)
FAZAKAS Éva Rozália
1949., † Mv., 1999. júl.?: gyógyszerész. Apja F. Béla orvos. – A MOGYI végzettje, gyógyszerész oklevelet kapott (1971). Dolgozott Erdőszentgyörgyön és Mv.-en, ahol saját gyógyszertára volt (1990 után). Irod.: Péter H. M.; Péter H. M. 2013
FAZAKAS György J.
Jobbágyfalva, 1896., † ? : gazdálkodó. – A szülői háznál tanulta a földművelést. Az első vh.-ban a 22. gy. e. ben az orosz fronton harcolt és három évet töltött orosz fogságban. Kivándorolt Amerikába (1927), ahol 12 évet töltött, hazatérve szülőfalujában vásárolt földet, melyen korszerű gazdálkodást folytatott. Irod.: Székelyföld í. k.
FAZAKAS Jakab Albert, P.
Csíkdánfalva, 1740., † Mikháza, 1814. jún. 17.: ferences szerzetes. – Beöltözött (1759. aug. 25.), felszentelték (1764. szept. 21.). Irod.: György: A ferencrendiek
FAZAKAS János
Bede, ? † ? : lófő székely. – A bedei származású székelyt, II. Rákóczi György lófősítette, a plojesti csata után (1655. jún. 28.). Irod.: Bölöni Domokos: Remény a Nyáros-patak partján (Nú., 1996. aug. 22.)
FAZAKAS János, Fazekas János
Málnás, 1910. aug. 26., † Kv., 1979. aug. 3 , a Hazsongárdi Lutheránus temetőben nyugszik.: orvos, ortopéd szakorvos. – A középiskolát Sepsiszentgyörgyön, az egyetemet Buk.-ben végezte. – A kv-i Bolyai TE Mv. -re áthelyezett Ovosi Karán, majd az önállósult OGYI-n tanított, az Ortopédiai tanszék professzora (1945–49). A mv.-i Ortopédiai és
FAZAKAS Jenő, kobátfalvi
Nyárádszentmárton, 1902., † ? : unit. lelkész. – Édesapja Lajos unit. esperes. Tanulmányait Kv.-on végezte, pappá szentelték (1932). Erzsébetvároson kezdte papi hivatását, onnan Medgyesre, Recsenyédre majd Ravába került (1938–43). Az I. vh.-ban mint önkéntes vett részt a székely hadosztályban, ahol román fogságba esett. A Hangya igazgatója és elnöke, iskolaszéki elnök, a
FAZAKAS József
Csíkfalva, 1894., † ?: huszár. – A m. kir. Mv.-i honvéd huszárezredben a gyalogágyús szakasz kitüntetési beadványában szerepel. Irod.: Koszta
FAZAKAS József
Fiátfalva, 1902., † ? : igazgató tanító. – Tanulmányait Déván és Csíksomlyón végezte. Oklevelének elnyerése után Ádámoson kezdte tanítói működését, onnan Dicsőszentmártonba, Sepsiköröspatakra, Csekefalvára majd Bözödre kerölt, ahol igazgató lett (1929). A dalkör karnagya, a Hitelszövetkezet könyvelője, a Hangya felügyelőbizottsági elnöke, az unit. egyház kántora volt. Irod.: Székelyföld í. k.
FAZAKAS József
Gagy 1928., † Mv., 2014.: orvos. – A MOGYI orvos szakán végzett (1955). Rendelt Szalacson, Szamosdombon (1955–60). Marosjárában körzeti főorvos (1960–1973), Gernyeszegen rendelt (1973–1992). Érdemes orvos címet kapott (1973). Irod.: Kiss–Péterffy–Péterffy
FAZAKAS Juliánna
Mv., 1903., † ? : étkezde és kifözde tulajdonos. – Mv.-en az étkezdét saját erejéből nyitotta (1940), ízletes, változatos ételek voltak, helybeli fogyasztásra és házhoz vitelre is. Irod.: Székelyföld í. k
FAZAKAS Lajos
? † ? : unit. lelkész. – 2. felesége : Tomcsik Mária. Gyermekeik: Bála, unit. lelkész; Lajos katona (1897–1965); Ella, tanítónő, Ádám Mihályné; Margit Gálfalvi Mihály vadadi tanító felesége, Anna Szebó Rezső nyárádszentmártoni tanító felesége ; Olga, Sándor, Jenő lelkész. Nyárádszentmártonban szolgált (1885–). Hársfát ültetett a millenium emlékére (1896), amely mais él. Esperes.
FAZAKAS Lajos, § nemes kadacsi
Nyárádszereda, 1897. febr. 7., † Bp. 1965.: katonatiszt. – F. Lajos és Tomcsik Mária fia. – Hadnagy (1916), őrnagy (1941), alezredes (1942), ezredes (1944). Szovjet hadifogságba esett (1945 márc. –47-ben tért haza). A M. Érdemrend Lovagkeresztje kitüntezést kapta (1944). Irod.: Berekméri; Csíkfalva
FAZAKAS Lázár, dr. Fazekas Lázár
Orbaitelken (Kovászna megye). Született, 1928., † Mv., 1989. ápr. 17.: orvos. – A MOGYI gyermekgyógyászaki karán végzett (1953). Egyetemi oktató és ortopéd-gyermeksebész, a mv.-i OGYI, a Gyermeksebészeti Klinika és a II. Ortopédia munkatársa. Tanársegéd, majd adjunktus (1980–). Kutatóorvos, tanulmányozta a gyomorrák, a gyermekkori tüdőgyulladások sajátosságait Monoki István dr. -al együtt. Irod.:
FAZAKAS Mihály
? † ?: tanító. – Haranglábon tanított (1713). Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 2.
FAZAKAS Pál
Illyefalva, 1839. máj. 16., † Kiskapus, 1891. dec. 17.: r. k. pap. – Csíksomlyón és Gyulafeférváron tanult. Pappá szentelték Nagyváradon (1864. júl. 31.). Káplán volt Mv.-en (1864–), a plébánia adminisztrátora (1867–69). Továbbá lelkész Marosillyén, Dobrán, Korondon, Székelyszenttamáson, Kiskapuson. Irod.: Ferenczi Sándor 2009
FAZAKAS Pál Ferenc, P.
Mikháza, 1797. okt. 25., † Türkös, 1855. nov. 22.: ferences szerzetes. – Beöltözött (1820. febr. 13.), felszentelték (1827. szept. 22.). Irod.: György: A ferencrendiek
FAZAKAS Péter, felei
? † ? : primipilus. – Primipilusi levelet (lófőséget) II. Rákóczi Györgytől nyert (1655). Irod.: Pálmay
FAZAKAS Zsigmond
Brassó, 1914., † ? : kereskedő, italkimérő. – Brassóban iskolái elvégzése után a kereskedést tanulta. Önálló lett Mv.-en (1940–) Szakképzett csemegekereskedő, üzlete a környék kedvelt bevásárló központja volt. Irod.: Székelyföld í. k
FAZEKAS András
Magyarszarvaskend, 1920. okt. 26., † 2006. aug. 7.: orvos, kórbonctani szakorvos, egyet. tanár ?. – Kv.-on végezte a középiskolát, orvosi tanulmányait a kv.-i Ferenc Jözsef TE-n kezdte (1940–44), diplomát a bp.-i Pázmány Péter TE-en szerzett (1945), majd Mv.-en fejezte be (1948) a Bolyai TE Orvosi Karán. A MOGYI kórbonctani tanszékén volt
FAZEKAS Bertalan
? † ?: ref. kántortanító. – Pókában volt kántortanító (1800-as évek végén). Irod.: Póka
FAZEKAS János, §
Lupeny, 1926. febr. 16., † 2004. : történész, politikus, miniszter, az RKP vezetőségének tagja. – Andrásfalván élte gyerekkorát. Székelykeresztúron az unitárius gimn.-ban és tanítóképzőben végzett. Politikai pályára lépett, Székelyudvarhelyen, Buk.-ben, Brassóban, Mv.-en tevékenykedett, állami és pártpolitikai munkakörökben. A szocialista munka hőse. A Szabadság c. lapba közöl (1945–), politikai, gazdasági kérdésekről a
FAZEKAS József
Csíkfalva, 1925. jún. 24† 1944. okt. 25.: honvéd. – György Sára fia. 70. gyalogezred. Aknaszilánk áldozata. Eltemették Apagy, hősök temetőjében. Irod.: Berekméri 2015
FAZEKAS Lajos
? † ?: unit. lelkész, esperes, író. – Mint a kv.-i unit. főiskola ellenőrét nyárádszentmártoni lelkésszé (1913), beszolgáló lelkészé Búzaházában is, a marosi unit. egyházkör esperessévé válásztották (1913–24). Cikkeit, hitszónoklatait közölte az: Unit. Egyh., Unit Szószék, Egyháztársadalom. Irod.: Gulyás; Kelemen Imre; A Magyaro.-i Unit. Egyházi Főtanács, 1913. okt. 26–28 –napjain, Kv.-on
FAZEKAS Mihály, mezőmadarasi
? † ? : marosszéki nemes székely lovas-puskás harcos. – II. Rákóczi György a havasalföldi hadjáratban tanúsított hűséges szolgálata jutalmául lófővé tette (1656. jún. 28), azzal a kikötéssel, hogy jó lóval, karddal, hosszú puskával, porral és golyóval felszerelve minden hadjáratra készen álljon és szükség esetén a lóról leszállva gyalog is harcoljon.
FAZEKAS Miklós
? † ? : adományozó. – Felesége: Fekete Judith. – A Székelykakasd ref. eklézsiája számára sokan adakoztak (1697–1707), többek között a felesége „Páhoj Abroszt” adott. Irod.: Székelykakasd
FAZEKAS Miklós, marosvásárhelyi
? † ? : adományozó. – Felesége: Bokor Erzsébet. – A székelykakasdi ref. eklézsia számára, on kannát dományoztak (felirata 1698). Irod.: Székelykakasd
FECHETICI Nicolae
? † ? : ort. lelkész. – Bonyhán volt lelkész. A régi fagerendából készült bonyhai templom összeomlott, újat kellett építeni (1876), amely ma is áll. A területet Bethlen Árpád gr. adományozta és papsága alatt építette fel a templomot, később több ízben renoválták (1918, 1932, 1970–71, 1998–2000). Irod.: Bonyha és egyháza (2000).
FEHÉR Erzsi, Feigl Erzsi; Huber Miklósné
Bözödújfalu, 1875. ápr. 2., † Kv., 1924. ápr. 24.: színésznő. – Fehér Imre színigazgató testvére. – Pályáját szubrettként, naivaként kezdte, rövid idő alatt kitűnő drámai szende lett és Erdély egyik legnagyobb anyaszínészeként fejezte be. Szalkay Lajos társulatában gyakornok, majd Micsey F. György társulatához szerződött: Kecskeméten (1899), Déván (1900 ősze), Désen,
FEHÉR Imre, §
Erzsébetváros, 1885. szept. 1. † ? : színész, színigazgató. – Pályája kezdetén színész volt (1912–). Színigazgató lett (1917. szept. 1. -–). A román kormánytól kapott engedélyt (1919. márc. 14.) s mint II. rendű iagazgató teljes felszereléssel rendelkezett. Elsősorban a Székelyföldön működött. Társulatával játszott Szászrégenben (1920–21; 1924–25; 1925–26; 1930), Mv.-en (1925–26; 1927–28;
FEHÉR Pál
? † ? : ref. lelkész. – Nagyenyeden volt segédlelkész. Radnóti lelkész, a küküllői egyházmegye esperese (1900–). Irod.: Benkő Márton: Az enyedi papokról szóló feljegyzések (Erdélyi Protestáns Közlöny, 49–50. sz., 1877.)
FEHÉRVÁRI Mihály
? † Mezőzombor, 1944. – Hősi halált halt. Emléktáblája a nagyteremii ref. templomban található. Irod.: Sepsiszéki
FEHÉRVÁRI Mihály, Albensis Mihály
? † ? : ref. lelkész. – Debrecenben subscribált (1627), Gogánban (1641), Vámosgálfalván (1643–48) és Radnóton szolgált (1651–53). Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 2., 4.
FEHRENTHEIL Gusztáv
? † Bp., 1928. szept. 1 : lovag, bankigazgató. – Mv.-en az Erdélyi Kereskedelmi és Hitelbank igazgatója volt (még 1924-ben is). Repatriált Mo.-ra (1921). Irod.: Időtár 3; Pană
FEICHTER Adalbert
? † ? : építőmester. – Mv.-en a Híd u. (Podeni) 2. és 6. sz. alatti házakat építette, valamint egy házat a Szabadi úton is (1923–26). Irod.: Man: Tg. M., 3.
FEIER ALBU George, Feier Albu György
Mezőszabad, 1878., † ? : főszámvivő. – Apja g. kat. tanító. – Érettségizett a mv.-i R. K. Gimn.-ban (1902), majd ugyanitt adóhivatali tisztviselő lett. Dolgozott még a pénzügyigazgatóságnál (1919), adóhivatali pénztáros (1921), vármegyei számvevő (1925–), majd főszámvevő (1928–). Érdemeiért a román koronarend lovagi keresztjével tüntették ki. Irod.: Ki kicsoda ?
FEIER Nicolae
? † ? : Görgényhodák hivatalos küldötte a gyulafehérvári nagygyűlésen (1918. dec. 1.). Irod.: Bosoancă
FEIER Vasile
Görgényhodák, 1916. márc. 13. † ? : őrmester. – Szászrégeni lakós. A belényesi hegyivadász századdal rész vett a román hadsereg keleti hadjárataiban (1942 és 44. ápr. -aug. 23). Szovjet hadifogságba került (1944. –46. okt. 1.). Irod.: Reghin, militari
FEIERNÉ FAZAKAS Éva Rozália, Fazakas Éva Rozália
Mv., 1949, † Bp., 1999. júl. 4. Mv.-en nyugszik: gyógyszerész. – Mv.-en kapott gyógyszerész oklevelet (1971). Több helyen dolgozott, majd Mv.-en Galenus néven nyított saját gyógyszertárat (1990 után). Irod.: Péter H. M.; Péter H. M. 2013
FEIGELBAUM Vilmos, Feigenbaum Eduárd
? † ? : ügyvéd, vállalkozó. – Felépült Keleti Béla tervei alapján a palotája, a Széchenyi, ma Rózsák tere 43. sz. alatt (1909), amely ma a volt Rendőrségi palota néven ismert. A román államrendőrség vásárolta meg palotáját 1 350 000 koronáért (1920. jan. 10). A főhomlokzat népi motívumos díszeit eltávolították, de megmaradt a
FEIGL Mátyás
Egrestő, 1908. júl. 15., † Gyergyóhodos, 1991. jún. 20.: r. k. pap. – Gyergyószentmiklóson, Mv.-en és Gyulafehérváron tanult. Pappá szentelték Gyulafehérváron (1932. jún. 12.). Káplán volt Gyergyóújfaluban, Lövétén, Csíknagyboldogasszonyon, lelkipásztor Sósmezőn, Gyergyóhodoson (1941–). Irod.: Ferenczi Sándor 2009
FEIGL MIHÁLY Margit
? † Mv., 1984. jan. 17.: a munkásmozgalmi harcos. – Fiatal korától részt vett a munkásmozgalomban, kulturális-nevelő munkát végzett. Tagja volt a KISZ-nek (1929–), a Vörös Segély Bizottság-ban tevékenykedett, többször letartóztatták. Felszabadulás után tagja volt a M. Népi Szövetség szervezet vezetőségének, a Romániai Nők Demokratikus Szövetsége megyei szervezetének titkára volt Sepsiszentgyörgyön.
FEIGL Ştefan, Feigl István
Bp., 1911. júl. 17., † Dicsőszentmárton, 2005.: százados. – Hadnagy (1951), föhadnagy (1954), százados (1960). Munkahelyei: Brassó / Sztálin Tartomány Securitate (1951), Maros Tartomány Securitate, Dicsőszentmárton Rajoni Securitate (1951–1952); Brassó / Sztálin Tartomány Securitate (1952–60) – Dicsőszentmárton Rajoni Securitate (1952–58, a rajon főnöke 1954–58), Segesvár Rajoni Securitate (1958–60, 1958–59 a rajon
FEILITZSCH Arthur, br.
Törökkanizsa, 1859. febr. 18., † Nagyernye, 1925. jún. 15.: politikus. – A Selmecbányái bányászati és erdészeti akad. -n erdész oklevelet szerzett. A máramarosszigeti jószágigazgatóságnál erdőgyakornok (1879–), a Földmüvelésügyi Min. szolgálatába lépett (1883–), egyidejűleg a bp.-i erdőkerületben erdészjelölt, majd III., II. osztályú alerdőfelügyelő (1885–). I. oszt. alerdőfelügyelőként a kv.-i erdőfelügyelőség vezetője (1890–),
FEJÉR András
? † ? : r. k. pap. – Ferencredni szerzetes, r. k. plébános Szőkefalván (1794–95). Irod.: Nagy László
FEJÉR András
Gyimesbükk, 1926., † Mv., 2008: kereskedő. – F. Antal és Dájbukát Veronika fia. Felesége: Páll Anna, tanítónő. Lányaik: Ágnes (1958–), Fogarasy Domokosné, gyerekei: Réka és Emese; Zita (1961–) Bíró Leventéné, leányuk Rita. – Kereskedelmi iskolát végzett. Mv.-en dolgozott, mint üzletvezető (1950-es évektől–). Irod.: Száva 2012
FEJÉR András Endre
Hatyolka, 1855. szept. 4., † 1921. jan. 20.: r. k. pap. – Kézdivásárhelyen, Kv.-on, Gyulafehérváron tanult. Pappá szentelték (1880. febr. 25.). Káplán Székelyudvarhelyen, Lemhényben, majd lelkipásztor Mezősámsondon és Nagyernyén (1882–85), Mikóújfaluban, Csíkszenttamáson, Kézdiszentkereszten, Illyefalván. Irod.: Ferenczi Sándor 2009
FEJÉR Elemér
Ülke, 1936. nov. 10. † Mv., 2020. aug. 28. tanár, Karnagy. – F. Dénes és Bongárt Katalin tanítók fia. – A kv.-i Gh. Dima Zeneakad. végzett (1963). A mv.-i zeneművészeti szakközép iskola tanára, zeneelméletet, szolfézs, összhangzattan, ellenponttan-tanára, tanított kamarazenét és zongorát. Az Állami Ének- és Táncegyüttes művészeti titkára (1964–70), a
FEJÉR Emmánuel
Csíkszépvíz, 1848. febr. 17., † Sepsiszentgyörgy, 1910. okt. 17.: r. k. pap. – F. István és Antalfy Katalin fia. – Csíksomlyón és Gyulafehérváron végezte teológiai tanulmányait. Papá szentelték (1872. ápr. 8.). Káplán volt Sepsiszentgyörgyön, Mv.-en és Kv.-on. Plébános (1881–) Csícsókeresztúron, Szentkatolnán és Csíkszenttamáson, Sepsiszentgyörgyön (1888). Tiszteletbeli kanonokká nevezték ki (1908). Irod.:
FEJÉR Gergely
? † ? : Felesége: Novák Mária. Gyermekeik: Veronika (Mv., 1814. jan. 31. – ?); Károly Lukács (1815. jan. 27. – ?); Deodát (1818. ápr. 12. – ?); Mária Anna (1820. dec. 9. – 1837. dec. 13; 16 évesen),. Karolina (1823. márc. 16. – ?), Katalin (1827. máj. 19. – ?),
FEJÉR István
Csíkszépvíz, 1909. márc. 6., † Mv., 2002. nov. (Csíkszépvízen temették el): ügyvéd. – Segesváron érettségizett, a kv.-i Regele Ferdinand TE-en szerzett ügyvédi oklevelet (1935), itt védte meg doktori értekezését (1941), majd újra megvédte a doktori címét (1955). Részt vett a II. vh.-ban. Ausztriában maradt, Bécsben működött, majd Klagenfurtban, városi bíróként
FEJÉR István, § Kápálb Fejér István
Gyergyóalfalu, 1891., † Mv., ?: tisztviselő. – Kápálb Gergely (1826–1857) és Ficzus Katalin fia (1834-?). Felesége: Stich Irén. – Jegyzőnek tanult. Mint önkéntes vonult be az 51. gy. e. -hez (1913), részt vett az I. vh.-ban (1914–) az orosz és az olasz fronton harcolt. Kitüntetéssel mint főhadnagy szerelt le. Tartalékos főhadnagy,
FEJÉR János, haralyi
? † ?: színész. – Apjuk F. Ferenc († Torda, 1780). Testvérei: István, Sándor, Rozália Kotsi Patkó Jánosné (1777–1811). – A fiúk a kv.-i ref. koll.-ban tanultak. Színészek lettek (1790 k.). János Nagyenyeden, István Mo. ról. toborzott színészeket. A megalakult társaságuk Kv.-on mutatkozott be a közönségnek (1792 nov. 11). F. J. volt
FEJÉR János, paniti
? † ? : lófő. – Marosszéki nemes székely lovas-puskás harcos. II. Rákóczi György a havasalföldi hadjáratban tanúsított hűséges szolgálata jutalmául lófővé tette (1656. jún. 28), azzal a kikötéssel, hogy jó lóval, karddal, hosszú puskával, porral és golyóval felszerelve minden hadjáratra készen álljon és szükség esetén a lóról leszállva gyalog is
FEJÉR József
Hatolyka, 1825. márc. 12. † 1887. ápr. 11.: r. k. pap. – Tanult Kantán, Kv.-on, Gyulafehérváron. Pappá szentelték (1848. júl. 26.). Káplán Gyergyószentmiklóson. Fogoly volt Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen, és Csíksomlyón (1849). Káplán Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Kapnikbányán. Tanár Mv.-en (1856–61). Tusádon káplán. Plébános Mezőszengyelen (1863–65), majd Illyefalván, Balánbányán, Csíkszentléleken. Irod.: Ferenczi Sándor 2009
FEJÉR József
Fogaras, 1897., † ? : intéző és kisbirtokos. – Debrecenben végezte el a gazdasági akad. -át. Intéző Tancson, amellett saját kisbirtokát is művelte. Az első vh.-ban a 22. gy. e. kerétáben az orosz, olasz fronton harcolt, mint tartalékos hadnagyként szerelt le, kitüntetésekkel. Irod.: Székelyföld í. k
FEJÉR Kálmán
? † Mv., 1990. aug. 8.: ref. lelkész. – A melegföldvári, galambodi, havadi, frátai ref. -ok lelkipásztora volt. Irod.: [Nekrológ](Nú., 1990. aug. 9.)
FEJÉR Manó, Weisz Manó
Szászrégen, 1848. febr. 17., † Sepsiszentgyögy, 1910. febr. 17.: r. k. tb. kanonok, esperesplébános, szakíró. – Pappá szentelték (1872). Segédlelkész: Sepsiszentgyörgyön, Mv.-en. Káplán: Kv.-on, Csicsókeresztúron, Szentkatolnán, Csikszenttamáson. Plébénos Sepsiszentgyörgyön, alesperes (1891–), főesperes (1900–), c. kanonok (1908–). Cikkei: a gyulafehérvári Közművelődésben jelentek meg. Irod.: Gulyás; Kempelen; Pálmay
FEJÉR Márton
Kövend, 1812. szept. 30., † 1865. a Házsongárdi temetőben nyugszik: ügyvéd. – F. Mihály és Ádámosi Klára fia. – Tordán és Kv.-on tanult bölcseletet, jogot és hittudományt. Diákkorában jó szervező volt, olvasókört, önképzőkört alapított a kv.-i unit. főiskolai hallgatóknak. Bölcseletet, jogot és hittudományt tanult. Az Iskolai Állandó m. társ. jegyzője. Aranyosszéki