ILLYÉS Mihály, sóváradi
? † ? : nemes. – A családból elsőnek Báthory Gábortól nyert címeres nemeslevelet, gyalogosságot (1608. jún. 10.). Irod.: Kempelen; Pálmay
ILLYÉS Sándor, sófalvi
1837., † Székes, 1894. jún. 10.: járásbíró. – Felesége: Dósa Anna. Gyermekeik: Kálmán, Sándor, Margit, Gábriella, János, István (1870.? – Mezőbánd, 1883. ápr. 19. Székesen temették). – Mezőbándi kir. járásbíró. Irod.: Gyászjelentő
ILLYÉS Tibor, sófalvi
Bp., 1876., † ? : okl. gazda, földbirtokos. – Családja a 18. században nyert nemességet, női ága grófi címet kapott. A szovátai fürdőalapító I. Lajos fia. – Bp.-en és Kv.-on végezte tanulmányait, Szováta fürdőügyeivel foglalkozott (1906–), nagy része volt a község fürdőhellyé tételében és nevezetességének propagálásában. Az I. vh. -ban önként jelentkezett,
ILONKA Ferenc, §
Mezőbánd, 1897, † ? : ügyvéd. – Középiskoláit Mv.-en végzett, a jogi és államtudományi doktorátust Szegeden szerezte meg. Mv.-en ügyvéd, dr. Részt vett az I. vh. -ban, mint tartalékos hadnagy az orosz és a román fronton harcolt (1915–18), majd a nemzeti hadseregben szolgált (1918–20), kétszer sebesült. A kis ezüst érem, a bronz,
ILOSVAI Menyhért
?, † ?: ref. lelkész. – Lelkész volt Dányánban (1650). Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 1.
ILYEFALVI István
? † ? : tanító. – Nyárádszentlászlón a második ismert tanító (1641–46). Irod.: Nyárádszentlászló
ILYEFALVI János
? † ? : unit. lelkész. – Tornán az Unit Gimnáziumban köztanító (1743–45), Széplakon kántor majd Szőkefalván működött (1747–53). Irod.: Nagy László; Varga Dénes. A Tordai Unitárius Gimnázium története (Torda, 1907)
ILYÉS
? † ?: r. k. pap. – A nagyölyvesi plébániatemplom plébános, fizette a pápai tizedet (1332–35), Irod.: Léstyán – templomok
ILYÉS
? † ?: r. k. pap. – A petelei plébániatemplom papja, fizette a pápai tizedet (1332). Marosvécsen is jelen volt Leustachius özvegyének végrendelete elkészítésekor, Bálint tekei és Albert vajdaszentiványi plébánossal együtt (1348). Irod.: Léstyán – templomok 1.
ILYÉS János, parajdi; Ijés
? † ?: festő, asztalos. – Ő festette a tancsi (1676), pókai (1666) és a nyárádszentimrei templomokat. A tancsi menyezet képei ma is láthatók, a nyárádszentimreit Orbán Balázs leírásából ismerjük. Keresett festő lehetett mert a távolabbi Almásmálom templomának is ő készítette a mennyezetét. Irod.: Péterfy 2005
ILYÉS Lajos
? † ? : r. k. pap. – Magyarzsákod független egyházközséggé vált (1927–), ennek első plébánosa (1927–39). A szentháromsági egyházközségben plébános (1939–). Irod.: Maros-küküllői főesp.
ILYÉS László, Ilyés Lajos
Barót, 1900. aug. 22., † Barót, 1975. dec. 4.: r. k. pap. – Székelyudvarhelyen és Gyulafehérváron tanult. Gyulafehérváron szentelték pappá (1923. jún. 29.). Káplán Gyergyóalfaluban (1923), Székelyudvarhelyen (1925). Magyarzsákod független egyházközséggé vált (1927–), ennek első plébánosa (1927–39), majd Szentháromságon (1939–45), Sepsibükszádon (1945–). szolgált. Irod.: Ferenczi Sándor 2009; Maros-küküllői főesp.
IMBERY Melinda, Dsida Jenőné; Szabó Lajosné
1912., † Mv., 1987. jan. 16.: tisztviselő. – I. János tisztvielő leánya. Férje: 1. Dsida Jenő (Szatmár, 1907. máj. 17. – Kv., 1938. jún. 7. A Házsongárdi temetőben nyugszik) költő menyasszonya (1935. jan.), felesége (Kv., 1937. júl. 31. – 10 hónapig). 2. Szabó Lajos. – Egy jótékony célú árvaházi estély próbáin
IMBREA Mihály, Imbrea Mihai
1914, † Mv., 1981. szept. 24.: munkásmozgalmi harcos. – A KISZ majd a RKP tagja (1930), részt vett az illegálista mozgalomban, a hatóságok többször letartóztatták. A buk.-i hadbíróság 5 évi börtönbüntetésre ítélte (1934), amit a Jilava-i, Tg. Ocna-i és Doftana börtönében töltött le. Letartóztatták (1941) Szamosfalvára vitték, több heti kínzás után
IMECS Jenő
? † ?: segesvári jegyző. – Az EMKE alapítótagja, részt vett a kv.-i alapítóülésen (1885. ápr. 12). Irod.: Sándor
IMECS Julianna
Segesvár, 1912. dec. 26. † ?: tisztviselő. – Tisztviselő Székelykeresztúron. Letartóztatták (1958. jún. 11.) Mikulich Tibor gyógyszerész, szökésben lévő háborús bűnös rejtegetése vádjával. Irod.: 1956 Erdélyben
IMECS Márton
Segesvár, 1909. máj. 20., † Kv., 1984. aug. 22.: építészmérnök, műszaki szakíró. – Érettségizett a székelykeresztúri Unit. Főgimn. -ban (1927); a kv.-i Egyetemen mat. -fiz. szakos tanári képesítést szerzett (1931). A kv.-i Ref. Koll. tanára; a bp.-i Műszaki Egyetem elvégzésével műszaki pályára lépett (1944). Kv.-on folytatta életét. A kv.-i Dermata
IMECSFALVY Jenő, Luka Jenő
Mv., 1887. febr. 15., † ?: tanító, isk. igazgató. – Tanító lett (1907). Mint a Szabolcsvármegyei Tanítóegyes. jegyzőjét a nyíregyházi Közs. Fiúiskola tanárává (1921–), igazgatójává nevezték ki. A Közalkalm. Nemzeti Szöv. -nek országos titkára és a Debreceni Székely Társaság választott tagja. Cikkei: Nyiregyházi K. Fiúiskola Értesítője, M. Nyr., Nyírvidék-ben. Irod.: Gulyás
IMETS Fülöp Jákó
1837., † ?: r. k. pap, utazó. – Veszely Károly plébánossal és Kováts Ferenccel részt vett a Szent László Társulat által szervezett Moldovai és havaselvi tudományos kutató úton. Utazásukról írt könyvükben értékes adatokat kapunnk a csángókról (1868). – F. m.: Veszely, Imets és Kovács utazása Moldova-Oláhhonba 1868 (Mv., 1870). Irod.: Veress
IMETS Károly P.
Tusnád, 1884. okt. 28., † ? : r. k. pap, ferences áldozópap, házfőnök, költő. – Iskoláit Erzsébetvároson, Vajdahunyadon, Csiksomlyón, Gyulafehérváron végezte; belépett a ferencrendbe (1901. jan. 8.) fil. és teológiai tanulmányait a rendi főiskolán végezte; kánonjogból doktotált a kv.-i egyetemen (1915). Pappá szentelték Gyulafehérváron (1907) és a rendi főiskolán tanított. Meggyesen kezdte
IMOTAI Bertalan, P.
? † Mikháza, 1658. okt. 28.: r. k. szerzetes. – A bosnya argentiniai Provinciából jött. Házfőnök Mikházán (1650–). Irod.: György: A ferencrendiek
IMRE
? † ? : r. k. pap. – Küküllősárd plébániatemplom plébánosa (1334), fizette a pápai tizedet. Irod.: Léstyán – templomok
IMRE
? † ? : r. k. pap. – Az alsóidecsi plébániatemplom plébánosa (1444). Irod.: Léstyán – templomok 1.
IMRE Ádám
? † ? : ref. lelkész. – Mv.-en subscribált (1751). Lelkész volt Erzsébetvárosban (1762), majd bujdosó lett. Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 2.
IMRE Árpádné, Fekete Erzsébet
Nyárádgálfalva, 1927. † Szováta, 2009. ápr. 4., eltemetve Mv.-en: tanárnő. Irod.: [Nekrológ] (Nú., 2009. ápr. 5.)
IMRE Dénes
? † ? : főerdőtanácsos. – Felesége: Ferenczy Erzsébet (1869.? – Mv., 19199. szept. 20.). Gyermekeik: dr. I. Gábor, Margit Hausenblasz Károlyné; Erzsike († Mv., 1919. szept. 22.); Gabriella; Dénes; Stefánia; László. – A mv.-i erdőhivatal vezetője (–1913); Csíkszeredán főerdész. Cikke: Erdészeti Lapokban. Irod.: Gulyás; Gyászjelentő
IMRE Ferenc
Mezőcsávás, 1905, † ?: gazdálkodó. – Iskoláit Mv.-en végezte, majd a géplakatosiparban szabadult fel. Erdély nagyobb városaiban neves mesterek üzemeiben fejlesztette szaktudását, önálló lett (1937) Várhegyen és 20 hold birtokán gazdálkodott. Mint cséplőgéptulajdonos bércsépléssel is foglalkozott. A ref. egyház gondnoka. Irod.: Székelyföld í. k.
IMRE Ferenc, Imreh Ferenc
Csíkmadaras, 1853., † Nyárádremete, 1926.: tanító. – A csíksomlyói tanító- és kántorképző végzettje. Nyárádremetén tanított (1876–1926). Meghonosította a faluban a gyümölcsfa-nemesítést, és nevéhez fűződik az első remetei faiskola alapítása, mely egykor a mai orvosi rendelő helyén állott. Irod.: EM; Eremitu-Nyárádremete; Kakucs: Nyárádremete;
IMRE Ilona
? † ? : tanár. – Dr. A szászrégeni M. Tannyelvű Pedagógiai Iskola tanára és aligazgatója volt (1948–52). Irod.: Csernátoni; Szabó K. Attila
IMRE József
Radnót, 1892, † ? : tanító. – Áll. iskolai tanító Mv.-en. Tényleges katonai szolgálatra vonult be (1913), majd részt vett az I. vh. -ban (1914–18), az orosz fronton harcolt, fogságba esett, mint hadnagy szerelt le kitüntetéssel. Irod.: Erdélyi ezredek
IMRE Lajos
Nyárádremete, 1885., † 1915: tanár. – Imre Ferenc tanító kisebbik fia. – A gyulafehérvári főgimn. tanára. A keleti fronton halt hősi halált. Irod.: Nyárádremete
IMRE Lajos, §
Hódmezővásárhely, 1888. nov. 4., † Kv., 1974. márc. 8. A Házsongárdi temetőben nyugszik: ref. lelkész, teol. tanár, szerk. – A kv.-i ref. teol. akad. -n (1906–10), Aberdeenben (Skócia; 1910–11), a heidelbergi egy.-en tanult (1912–13). A kv.-i egy.-en pedagógiából bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1913). Az aberdeeni egy. t. doktora (1968). Tordán segédlelkész,
IMRE László
? † ?: tanító. – Subscribált Mv.-en (1779). Magyarfülpösön (1783–85), Disznajón (1786–89) és Beresztelkén (1791–99) volt mester. Irod.: Ősz
IMRE László
Nyárádremete, 1881., † Szászrégen, 1927: jogász. – Imre Ferenc tanító nagyobbik fia. Szászrégenben folytatott ügyvédi gyakorlatot. Részt vett az I. vh. -ban főhadnagyi rangban. Orosz fogságba esett és onnan hazatért (1922), de az ott szerzett betegségeben halt meg (1927). Irod.: Molnár Miklós: Eremitu- Nyárádremete (Mv., 1931); Nyárádremete
IMRE László
Kv., 1895. szept. 25., † Brassó, 1970. jún. 3.: r. k. pap. – Kv.-on a középiskolát, teológiát Innsbruckban (1913–18), majd a bécsi Pázmáneumban végzett (1919). Pappá szentelték Gyulafehérváron (1919. júl. 27.). Káplán Kézdiszentléleken (1919), Mv.-en (1920–23), Tordán (1923). Lelkipásztor Orláton (1924), káplán Nagyszebenben, plébános Marosújváron (1929), Gyulafehérváron főszámvevő (1932). Dicsőszentmártoni plébános
IMRE Lászlóné
Temeskubin, ? † ? : tanárnő. – Férje I. László ügyvéd. – A középiskolát és a tanárképzőt a Szent Ferenc rendi zárdában végezte, ahol mint fizikatanárnő kezdte pályafutását (1918), majd két évig a csíkszeredai polgári iskolában tanított, végül a szászrégeni r. k. gimn. -ban volt tanár. Irod.: Székelyföld í. k.
IMRE Péter, felei
? † ? : nemes. – Marosszéki nemes székely lovas-puskás harcos. Rákóczi György a havasalföldi hadjáratban tanúsított hűséges szolgálata jutalmául lófővé tette (1656. jún. 28), azzal a kikötéssel, hogy jó lóval, karddal, hosszú puskával, porral és golyóval felszerelve minden hadjáratra készen álljon és szükség esetén a lóról leszállva gyalog is harcoljon.
IMRE Samu
Korond, 1907., † ?: községi körjegyző. – Tanulmányait Székelykeresztúron végezte, majd jegyzői tanfolyamot hallgatott Fogarason. Közigazgatási működését Börkösön kezdte, majd Nagyküküllőmegyában volt vezető jegyző, Gernyeszeg körjegyzője (1940–). A község minden kultúr és szociális intézményének irányítója volt. Irod.: Székelyföld í. k.
IMRE Samuel
? † ?: ref. lelkész. – Nagyernyében ref. pap (1796–1809). Irod.: Imreh Barna
IMRE Sándor, Imre Alexandru
Mv., 1924., † Németo., 1988.: zenész, karmester, zeneszerző és dzsessz improvizáló. – Tanulmányait Kv.-on a Zenekonzervatóriumban végezte (1940–50). Buk. -ben különboző lokálokban volt dzsesszmuzsikus, a Filmművészeti Szimfónikus Zenekar első klarinétosa és az Electocord könnyűzene zenekarának karmestere és szólistája (1957–70). Az 1960–70-es években számos dzsessz- és könnyűzene hanglemezt készített a kor legjelesebb
IMRE Zsigmond, angyalosi
? † Csíkfalva, 1793.? : tanító, ref. lelkész. – Kv.-on subscribált (1755). Héderfáján tanított (1760–62). Csíkfalván lelkész (1792–93), ott is hunyt el. Irod.: Csíkfalva; Küküllői Ref. Egyházm. 2.
IMREFI József
Folyfalva, 1813.? † ? : földbirtokos nemes. – Bölcsészetet tanult Debrecenben (1833–34). Irod.: Szabó Miklós 2005
IMREH Albert
Nyárádkarácson, 1905., † ? : gazdálkodó, községi pénztáros. – Iskolái elvégzése után apja mellett tanulta a gazdálkodás, majd önálló lett Magyarpéterlakán. A Hangya ügyvezető elnöke, a község pénztárosa volt. Irod.: Székelyföld í. k.
IMREH Bálint, ákosfalvi
? † ?: lófő. – A családból elsőként nyert primipilárist (lófőség) (1654. febr. 26.). Irod.: Kempelen; Pálmay
IMREH Barna
1922, † Székesfehérvár, 2010. szept.?? Székesfeférváron temették szept. 28.: orvos, gyermekgyógyász. – Gyermekgyógyász főorvos volt Mv.-en. Irod.: Nekrológ] (Nú., 2010. szept. 24.)
IMREH Barna, §
Angyalos, 1908. jún. 20., † Sepsiszentgyörgy, 1982. márc. 15.: ref. lelkész, dr. fil., helytörténész, néprajzi író. – Iskoláit szülőfalujában kezdte a középiskolát a Székely Mikó Koll. -ban végezte (1926), azután teológiai tanulmányokat folytatott Kv., Bp., Halleban, Königsbergben és Brüsszelben, ahol bölcsészdoktori címet szerzett (1943). Lelkész Brassóban (1933–), Mezőbándon és újra Brassóban;
IMREH Barna, Imre Barna
1922, ? † Székesfehérvár, 2010. szept.?. Székesfeférváron temették szept. 28.: orvos, gyermekgyógyász. – Gyermekgyógyász főorvos volt Mv.-en. Irod.: [Nekrológ] (Nú., 2010. szept. 24.)
IMREH Domokos
? † Mv., 1835: ügyvéd. – A kolerajárvány idején halt meg (1835). Irod.: Időtár 1
IMREH Ernő Lajos, álneve Kis Imre
Kibéd, 1921. okt. 23., † Mv., 2005. máj. 6.: jogász, jogtanácsos. – I. Zsigmond tanító és Kis Anna tanítónő fia. Felesége: Schmidt Irén, könyvelő (1924.?-Mv., 2002. febr. 17.). Gyermekeik: Zsuzsa (1949–) tanár; István (1951–), üzemmérnök; Erzsébet (1953–) kozmetikus; Katalin (1956–) optikus. – Kibéden végezte az állami elemi iskolát (1928–32), Mv.-en a
IMREH Farkas
Mv., 1819, † Bp., 1879. aug. 31.: nyomdász. – Testvére: I. Sándor mv.-i nyomdász, író. Felesége: Mezei Lidia. Gyermekeik: Albert, felesége Héczei Róza; Domokos (1844.? – Mv., 1869. jún. 4.); Klára; Farkas. – Mv.-en tanunulta a nyomdászatot és később Bp.-re került, ahol az Atheneum nyomdájában dolgozott mint betűszedő. A forradalom
IMREH Ferenc
Kibéd, 1907. dec. 16., † Mv., ?: tisztviselő. – Érettségizett. A mv.-i Közélelmezési Trösztnél dolgozott (TAPL). Kizárták a RKP-ból (1952). Államellenes propaganda miatt letartóztatták (1961. aug. 10). Irod.: Áldozatok
IMREH György
Székelykakasd, ? † Székelykakasd, 1795. ápr. 15.: ref. lelkész. – Székelykakasdon szolgált (1778–1795). Temetésén búcsúztatta esperes Tsibi János és Musnai Miklós. Irod.: Imreh Barna; Székelykakasd
IMREH István
1945? † ?: biológus. – Azonos nevű apja történész. Nagybátyja a mv.-i Höhn Károly, biológus. Felesége: Piroska, biológus. – Kv.-on végzett biológiát a Bolyai egyetemen. Kettős PhD doktorrá avatták (1973), az orvostudomány doktora is. UNESCO-ösztöndíjas Mo.-on a Szegedi Biológiai Központban (1975). Állást kapott a kv.-i Nukleáris Medicina Intézetben, klinikai biológus 20
IMREH István, káposztásszentmiklósi
? † ?: lófő. – Ősi székely család: I. Antal földbirtokos volt Káposztásszentmiklóson (1596); Lófőséget István nyert (1655. jun. 28.). Irod.: Pálmay
IMREH István, káposztásszentmiklósi
1810.? † Mv., 1879. aug. 6.: ügyvéd. – Felesége: Pataky Zsuzsánna. (Eküvő: 1845. nov. 22.) Gyermekeik: I. Miklós, felesége Konrád Ilka; Berta; Endre. – Mv.-en ügyvéd. Maros-Torda megye Árvaszéki jegyzője. Irod.: Gyászjelentő; Mezőmadaras
IMREH János
? † ?: iparos. – Első elnöke a Szászrégen Iparos Polgárai Kis Olvasóköre /a Szászrégeni M. Iparosok Olvasóköre (alakulása 1902). Irod.: Bíró Donát
IMREH József
Nyárádkarácsonfalva, 1906., † ?: községi írnok. – Felsőkereskedelmi iskolai érettségit tett, Havadon közjegyző és írnok (1940–). Irod.: Székelyföld í. k.
IMREH Lajosné, Papp Irén
1942.?, † Mezőcsávás, 2009. júl. 1.: fényképész. – A mv.-i Igiena szövetkezet volt fényképésze. Irod.: [Nekrológ] (Nú., 2009. júl. 3.)
IMREH Mihály
? † ? : jegyző. – Székelykakasdon jegyző. Részt vett Pesty Frigyes egész Mo.-ra és Erdélyre kiterjedt helynévgyűjtésében (1864–65), falusbíró (1906). Irod.: Pesty 2014; Székelykakasd
IMREH Péter, mezőfelei
? † ?: lófő. – A családból első, aki rimipilusi levelet (lófőséget) nyert (1655. jún. 28.). Irod.: Kempelen; Pálmay
IMREH Sámuel, káposztásszentmiklósi
Káposztásszentmiklós, 1757. dec. 11., † Harcó, 1830.: ref. lelkész. – A középiskolát, a teológiát és a filológiát Mv.-en a Ref. Koll. -ban végezte; majd Frics Fekete Sámuel és József nemes ifjak nevelője lett. Külföldi akadémiákat látogatott (1786–88): megfordult Bécsben, Utrechtben, Duisburgna, Heidelbergben és Marburgban. Hazatérése után pap Nyárádszentbenedeken (1790–), Mezőpanitban
IMREH Sándor
Mv., 1884., † Mv., 1964.: tartalékos őrmester, vitéz. – Tartalékos őrmester a cs. és kir. 62. gyalogezredben Kitüntetései: O1, O2, OB, Kcsk, Bajor ÉK, Vitézi avatási időpont: 1941. okt. 23. Irod.: Berekméri–Nemes
IMREH Sándor, § káposztásszentmiklósi, álnevei: Egy volt öreg honvéd, Egy volt öreg honvéd – huszár
Nagy-Esküllő (Doboka vm.)., 1830. ápr. 11., † Mv., 1895. dec. 25.: újságíró; nyomdász, honvéd-huszár. – I. Farkas testvére. Felesége: Zsidó Mária. Leányuk: Gizella. – Kali Simon felvette Mv.-en a Ref. Koll. nyomdájába mint segédnyomdászt (1844); Kv.-on működött a Ref. Koll. és az Ellenőr nyomdájában, mint betűszedő (1848). Belépett a Kossuth,
IMREH Zsigmond
? † ?: ref. lelkész. – Ref. lelkipásztor a mv.-i ispotályban (1791–1804). Irod.: Farczády; Gulyás
IMREH Zsigmond, §
Papolc, 1884., † 1942: igazgató-tanító. – Tanulmányait Déván végezte, tanítói oklevelet szerzett (1903). Működését a kommandói fűrésztelepen kezdte, onnan Abafájára került, majd Kibédre (1906–), ahol igazgató-tanító volt (1909–34). A fogyasztási és értékesítő szövetkezet (276 taggal), a szövetkezeti malom és a tejszövetkezet megteremtője volt Kibéden (1906–). A hitelszövetkezet kezdeményezője. Sertéstenyészetet hozott létre,
IMREI Géza
1927., † Mv., 2005. júl. 12. A kv.-i Házsongárdi temetőbe temették: főorvos. – A kv-i Ref. Koll. -ban érettségizett, a MOGYE-n szerzett orvosi diplomát (1953). Családi főorvos Mv.-en. Irod.: Komjátszegi
INCZE Andor
Backamadaras, 1907. † ? : vendéglős. – Iskolái elvégzése után a húsiparban szabadult fel, önálló húsiparos volt Mv.-en (–1930). Ekkor önálló vendéglőt nyitott Mv.-en. Hazafias és kulturális egyesületek támogatója volt. Irod.: Székelyföld í. k.
INCZE András
Székelyudvarhely, 1856. márc. 23., † 1904. márc. 6.: r. k. pap. – Csíksomlyón és Gyulafehérváron tanult, teológiai tanulmányait Bécsben a Pázmáneumban végezte (1876–79). Pappá szentelték (1879. júl. 25.). Káplán Szászrégenben. Gimn.-i tanár Székelyudvarhelyen (1881). Mezőszengyelen lelkipásztor (1881–95), majd Kv. -on. Irod.: Ferenczi Sándor 2009
INCZE Antal
Marosludas, 1898., † ?: dr. med., orvos, ogy.-i képviselő. – A középiskolát Kv.-on a Piarista Gimn. -ban végezte. Bevonult katonának, az orosz és az olasz harctereken harcolt és mint t. hadnagy több kitüntetést szerzett. Szegeden folytatta egy. tanulmányait, és megszerezte orvosdoktori oklevelét (1923), az ottani Szemészeti Klinika gyakonoka majd tanársegéde. Bp.-re
INCZE Béla, ilyefalvi
Nagyenyed 1866., † ?: görög-latin tanár. – Tanított Sopronban, Eperjesen, Aszódon, Mezőtúron, Késmárkon, Nagyszalontán, Érsekújváron, Mv.-en (1900–1901); ezután mint hírlapíró működött. Debrecenben tanított (1914–15). Versei novellái cikkei : Arad és Vid., M. Polgár, Ország-Világ, nagyváradi Szabadság, Debrecen, kv.-i Ellenzék, Erdélyi Múzeum, gyulafehérvári Közművelődés, Mország., kv.-i Újság, Háztartás, Erdélyi Lapok, Debreceni Protestáns Lap,
INCZE Dániel, zalányi
Lukailencfalva, 1805., † Kv., 1857. jan. 12., A Házsongárdi temetőben nyugszik: ref. teológiai tanár. – Iskoláit Mv.-en végezte a Ref. Koll. -ban, ahol majd a logica classica tanítója volt; akadémiára indulva, az utolsó peregrinus teológiai kandidátus Erdélyben, Berlinbe ment (1835). Hazatérve püspöki titkár lett (1836–), onnan vitték Székelyudvarhelyre teol. tanárnak
INCZE Dávid, Intze Dávid
Barót, ?, † 1804. márc. 4.: r. k. pap. – Tanulmányait Pesten végezte. Tanár volt Mv.-en (1798), Egrestőn plébános (1799), több könyvet admányozott a plébánia könyvtárának. Irod.: Barabás Kisanna: A mv.-i Egyházművészeti Múzeum magánáhítatra serkentő 18. sz.-i szentképei = Stílusok, művek, mesterek; Ferenczi Sándor 2009
INCZE Etelka
? † Mv., 2006. febr. 23.: könyvtáros, tanárnő. – Fia: Balássy András. – A MOGYI / MOGYE főkönyvtárosa nyugdíjbavonulásáig. Félmunkaidővel adminisztrátora volt az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály mv.-i székházának (1994. dec. –2005. febr.). Irod.: Péter 2006
INCZE Ferenc, nagysolymosi; Intze Ferenc
Kv., 1783. márc. 7., † Kv., 1853. márc. 7. Gerenden temették: marosszéki táblabíró, természettudós. – I. Sámuel fia. Testvére I. Simeon. – Gyerőmonostori gr. Kemény Sámuel nevelője, barátja. Tagja volt a jénai Ásvány és az altenburgi Növénytani Tudós Társaságnak. Cikkeit közölte a: Mentor, Nemzeti Társalkodó. – F. m.: A mágnes
INCZE Gábor, §
Csíkszereda, 1918. okt. 21., † Mv., 2008. dec. 22.: orvos, bőrgyógyász szakfőorvos, jégkorongozó. – Az orvosi egyetemet Kv.-on a FJTE-en végezte (1944). A kv.-i Bolyai egyetemen tiszteletbeli gyakornokként kezdte (1940. nov. 1. – 1941. jan. 31.), gyakornok (1941. febr. 1. – 1942. aug. 31.); katonai szolgálaton volt, orvos őrmester (1944. nov.
INCZE Gábor, § álnevei: Enyed Gábor, Árkosi I. Gábor, Árkosi József, Incze J. Gábor, I. G.
Nagyenyed, 1926. okt. 24., † Mv., 2007. dec. 29.: újságíró. – I. József üvegesmester és Henn Elise fia. Felesége: Köblös Margit varrónő. Leányaik: Margit (1951–), Katalin (1954–) grafikus. – A nagyenyedi Bethlen Gábor Koll. tanulója (1937–43), Kv.-on érettségizett (1945), majd a BTE Bölcsésztudomány és Jog- és Közgazdaságtudományi Karának hallgatója (1945–47);
INCZE Gábor, Gabi
1917. v. 1918., † Mv., 1997. máj. 5.: pékmester, élsportoló, labdarúgó, jégkorongozó. – Mv.-en az F.C. Mureşul (1930–), majd az MSE aktív labdarúgója volt. (1940–). Jégkorongozott is (1934–), sokszoros román válogatott volt, részt vett a csehszlovákiai világbajnokságon (1947). A RATA – felszámolása után testvéreivel átigazoltak a csíkszeredai IPEIL-hez. A három Incze
INCZE Gerő
? † ?: tanító, kántor. – Backamadarason tanított (1898- 1922). Tanítói munkája mellett kántorként is műkődött. Feljavította a ref. templomi orgonát, dalárdát szervezett és vezetett. Ám a község, a háborús viszonyok miatt, nem tudta rendszeresen fizetni, elhanyagolta munkáját, kilakoltatták a tanítói lakásból, kitiltották a templomból, és másodtanítót fogadtak mellé Gagyi
INCZE Gyula
? † ?: jegyző. – Vajában volt jegyző. Szamosújváron volt politikai fogoly (1947–48). Irod.: Akik imádkoztak 2.
INCZE Gyuláné, Fekete Erzsébet
? † ?: tanítónő. – Apja is pedagógus volt. – Tanító oklevelét Debrecenben szerezte (1921). Göcsön és Székelyvaján tanított a ref. iskolában. A Ref. Nőszövetség a Szentbenedeki Szöv., az EGE tagja. Irod.: Székelyföld í. k.
INCZE István
Kv., 1679. jan. 5., † Mv., 1761.: tanár. – Kv.-on kezdte tanulmányait, leydeni egyetemen folytatta (1741–). Bonchidán Bánffy Farkas udvari papja. A mv.-i koll. -ban a filozófia és a mennyiségtan tanára. Wolff híve volt, nyíltan kijelentett: a deistákkal és ateistákkal szemben nem lehet szó toleránciáról. Teológiai tanulmányokat, halotti verseket írt,
INCZE István
1943 – , fotóművész. – A mv.-i Fotóklub elnöke (2004–2011). Irod.: Nagy Miklós Kund: Hetvenéves a Marx József Fotóklub (Nú., Múzsa, 1607. sz., 2023. okt. 21.);
INCZE István, §
Kézdivásárhely, 1905. szept. 21., † Mv., 1978. aug. 12.: festőművész, tanár. – Felesége: Sárkány Ilona keramikus (Erzsébetváros, 1918. febr. 18. – Mv., ?). Gyermekeik: István (1943), Ágnes. – A középiskoláit Kézdivásárhelyen és Székelykeresztúron végezte; a kv.-i Szépművészeti Akad. -án mestere Aurel Ciupe (1930–33) és a Buk.-i Szépművészeti Akad. -án, Constantin
INCZE István, kisgörgényi és csikfalvi
? † ?: nemes. – A marosszéki ősnemes székely család első ismert tagja, a kerelőszentpáli csatában Báthory István oldalán harcolt (1575). Irod.: Kempelen; ÚIL
INCZE István, lisznyói; Intze István
1747.?, † Mv., 1824. jan. 2.: Mv.-i Kir. tábla assessora, a mv.-i ref. consistórium tagja. Irod.: Gyászjelentő
INCZE István, lisznyói; Intze István
1783.?, † Mv., 1863. okt. 28.: ügyvéd. – Felesége Mohai Zsuzsánna. – Királyi táblai és országos ügyvéd 50 éven át. Kitűnő jogász hírében állt, különösen Gecse Dániel végrendeletének végrehajtásában Virág Dániel városi szenátorral sikeresen tevékenykedett. Mikeszászon kelt végrendeletével 1000 forintot hagyott a mv.-i Ref. Koll. -ban tanuló szegény ifjak segélyezésére (1813),
INCZE István, nagybaconi
Kv., 1721. jan. 5., † Mv., 1774. márc. 4.: ref. lelkész, tanár. – I. Máté, tanár, ref. lelkész és bogdányi Sajgó Erzsébet fia. Felesége: Tőke Sára, a mv.-i Tőke István, enyedi tanár leánya. – Tanulmányait Kv.-on kezdte (1726–), majd Leidenben és Franekerben tanult (1741–45). Hazatérve Bánffy Farkas udvari papja lett
INCZE István, nagybaconi
1760. k., † Marosvécs, 1821. jan. 11.: ref. lelkész, esperes. – Felesége: 1. Farczádi Terézia († 1805, 35 év); 2. Csernátoni Vajda Erzsébet. – Mv.-en subscribált (1776), majd Enyeden tanult (1780). Bernben (1787–88) és Göttingában (1788) peregrinált. A dévai zsinaton szentelték pappá (1793. máj. 23.) és a görgényi egyházmegyébe került, Marosvécsen
INCZE István, náznánfalvi
? † ?: lófő. – Marosszéki nemes székely lovas-puskás harcos. II. Rákóczi György a havasalföldi hadjáratban tanúsított hűséges szolgálata jutalmául lófővé tette (1656. jún. 28), azzal a kikötéssel, hogy jó lóval, karddal, hosszú puskával, porral és golyóval felszerelve minden hadjáratra készen álljon és szükség esetén a lóról leszállva gyalog is harcoljon.
INCZE Iván
1924.? † Mv., 1997. jún. 21.: vegyész. Irod.: [Nekrológ] (Nú., 1997. jún. 24.)
INCZE János
1734., † ?: ref. lelkész. – Mv.-en subscribált (1757). Rektor volt Vámosgálfalván (1761–63). A mv.-i zsinaton ordináták (1765). Szőkefalván lelkészt (1765–68), Küküllőszéplakon (1768–76). Magyardellőn (1776–77, 1780–1800) és Maroscsapón (1778–79). Irod.: Küküllői Ref. Egyházm. 3., 4.; Nagy László
INCZE János
Székelyudvarhely, 1843. dec. 28., † Mezőszengyel, 1881. dec. 18.: r. k. pap. – Székelyudvarhelyen végezte a gimn. és a teológiát Pesten. Pappá szentelték (1867. aug. 17.). Csíksomlyón tanár és koll.-i igazgató (1870), plébános Csíkmindszenten (1872), majd Mezőszengyelen (1876–). – F. m.: Halotti beszéd kökösi Dobolyi György felett, 1860. szept. 25.
INCZE János, § kisgörgényi és csíkfalvi
Ákosfalva, 1888, † ?: orvos. – Főorvos körorvos volt Rettegen. Részt vett az I. vh. -ban (1914–18), az orosz, szerb és az albán fronton, a mostari helyőrségi kórház és a viszokoi kiképzőcsoport orvosa volt. Megsebesült. Kitüntetésekkel szerelt le. Irod.: Erdélyi ezredek